Part 50

Sziasztok! Hát itt az 50. rész is! Kicsit furcsa,hogy már csak 5 rész van hátra. Addig is szeretném megköszönni minden kedves olvasómnak az aktivitását és azt,hogy rendszeresen olvassák a blogomat/blogjaimat. Ez mindig nagy örömmel tölt el :) Remélem tetszeni fog majd a rész és a végén található kérdésre lehet tippelni komiban :) Kíváncsi vagyok,hogy eltaláljátok-e :) Megjegyezném,hogy nagyon szeretem a hosszú, bőven kifejtett kommentárokat :) De elég 1-2 sor is :D

Köszi és kellemes olvasást! 

Üdv. Szandee ×

Az együtt töltök perce a szerelmeddel felbecsülhetetlen. Vigyázz rám,mert sosem tudhatod mit hoz a jövő. Vegyük példának az autóbalesetet. Ha pár hete valaki azt mondja nekem,hogy együtt töltjük az éjszakát Zaynnel, tuti kiröhögöm. Nem viccből,komolyan beszélek. A váratlan meglepetések sokszor bonyodalmakat okoznak, de hát ettől színes az élet nem?

Ahogy mondtam, az éjszakát együtt töltöttük. Egyszerre volt mesés és varázslatos. A szaftosabb momentumokat nem részletezném inkább, az maradjon a mi titkunk.

Mellette biztonságban érzem magam, tudom,ha vele vagyok senki sem bánthat. A teste melegsége egyfajta megnyugvást kölcsönöz és lenyugtat. Képes vagyok órákon át az ölében feküdni, majd szótlanul merengni az élet nagy dolgain. Ilyenkor kizárom a külvilágot és csak rá koncentrálok…így volt ez tegnap este is. Alaposan egymásra koncentráltunk, sőt helyenként már túlzottan is. Na,de ebbe most ne menjünk bele, nem szeretném elővenni a perverzebbik énemet, elég ha neki az van.

Talán hajnal lehetett,mikor kinyitottam a szemeimet. Egyszerre voltam friss és fáradt. Ezt a két ellentétes érzést még sosem éreztem így együtt, pedig már ez nem az első alkalom volt,mikor mi,hát…hogy is mondjam…elengedtük magunkat, igen ez a legjobb szó rá. A halvány sárgás függönyön át néztem a felkelő Napot, ami még mesésebb érzést kölcsönzött ennek a percnek. Zayn még szokás szerint aludt,ugyanis neki nem erőssége a koránkelés. Ő még javában húzta a lóbőrt. Nem mertem még mozogni sem,különben felébresztettem volna, ugyanis félig-meddig a mellkasomon feküdt, szorosan nekem dörgölőzve. De,hogy őszinte legyek nem nagyon szerettem volna elszabadulni tőle, nekem így volt jó. Néztem,ahogy lassacskán szedi a levegőt és itt-ott megrezzennek a szempillái. Ó, azok a hatalmas pillák! Sosem fogok tudni betelni velük egyszerűen imádom, szeretem, dicsőítem. Ez az egyik szexepilje a sok más között. Ez az együttlét olyan volt,mintha az első lett volna, csak sokkal jobb. Na jó, tényleg nem szeretném részletezni, legyen elég annyi,hogy: jó volt és pont.

Kicsit sikerült visszaaludnom körülbelül reggel 7 óráig. Felkeltem és Zayn még mindig aludt. Akárhogyan is sajnáltam felkelteni őt, mégis muszáj volt megtennem,mivel ma indul vissza a gépünk Londonba. Ha szakítottunk volna, akkor is ma mennénk haza, de szerencsére nem így lett. A tegnapi esetet meg szeretném úgy elfelejteni,ahogy van. Szeretném kitörölni az emlékezetemből és örökre elfeledni. Majdnem megint egy hülyeséget csináltam, de szerencsére Zayn elállított. Azt meg kell hagyni, jó módszereket alkalmazott.

Egyszer csak arra lettem figyelmes,hogy elkezd mocorogni és lassan kinyitni a szemét. Végérvényesen nem is kellett felkeltenem, felkelt ő magától is.

- Jó reggelt! –köszöntöttem mosollyal az arcomon.

- Jó reggelt. –szegénykém még alig látott és szerintem azt sem tudja,hogy hol van most, de a lényeg,hogy mosolyog.

- Féltem,hogy nem talállak itt reggel. –na ezen a kijelentésén meglepődtem.

- Egy ilyen éjszaka után,hogy is mehettem volna el.

- Szóval jó volt? –jellemző. Még ki sem nyíltak a csipái, de már most nem bír magával. Az álmos mosolyt hirtelen felváltotta egy perverz mosoly.

- És ha igen? –én is kicsit pimaszkodtam vele, nehogy már csak ő csinálhasson ilyet.

- Akkor örülök. Ezek szerint jó munkát végeztem.

- Ne mondj már ilyeneket! –erre a paplan alá bújtam, és csak a két szeme látszott ki.

- Miért nincs igazam? Ha akarod megismételhetjük itt és most! Egy kis édesség így reggelre. Mit szólsz? –ez nem is ő lenne, ha nem mondta volna ezt. Valahogy vártam tőle és egy cseppet sem lepődtem meg.

- Nem lehet,ugyanis ma haza kell repülnünk emlékszel?

- Hú a francba tényleg. Nem baj, majd otthon bepótoljuk ugye? –most esett le,hogy mielőtt történt a baleset,mi szakítottunk és visszaköltöztem a szüleimhez. Nem volt jó ötlet.

- Azt akarod,hogy….vissza költözzek?

- Szerintem így lenne a legegyszerűbb mindkettőnknek.

- Egyetértek.

A rövid beszélgetésünk után mind a ketten felkeltünk a puha meleg ágyból és a fürdőszobát céloztuk meg. Viszonylag gyorsan elkészülődtünk, habár Zayn haja egy fél órával tovább tartott a kelleténél, mivel újra kellett csinálnia, mert nem tetszett neki. Végül aztán összepakoltunk és elindultunk taxival a repülőtér felé. Sajnos a magyar nevezetességek most kimaradtak, de  véleményem szerint ide még biztos visszatérünk, hiszen nagyon szép város. Bár nem sok mindent láttam belőle,de amit láttam az kifejezetten tetszett. Nekem sokkal jobban tetszett,mint anno Svédország, habár oda kellemesebb élmények fűznek, de ha valaha is visszatérünk ide, szerintem itt sokkal több jó dolog fog történni velünk.

Felszálltunk a repülőgépre és egyenest London felé vettünk az irányt. Simán becsekkoltunk, a többi meg ment a maga módján. A repülőutat végigaludtuk, s így észre sem vettük,olyan gyorsan elröppent az a röpke pár óra. Végül is semmi érdekes nem történt velünk az úton az alváson kívül. Na jó, egyszer odajött hozzánk egy ír vörös hajú kisfiú aki autogramot kért Zayntől aki persze örömmel teljesítette a kisfiú kérését. Sőt, még Zayn javasolta,hogy készítsenek közös képet, ehhez már a kissrác anyukája is kellett. Mellesleg a vörös hajú kis manót Ben-nek hívták. Nagyon aranyos és mosolygós teremtés. Sajnos a mostani kisgyerekek már nem játékautóval és babával nőnek fel,hanem IPhone-val, ami szerintem nem helyes, habár ez nem az én dolgom. Na mindegy is, nem ez a lényeg, csupán az,hogy nagyon megtetszett nekem ez a kissrác. Aztán, mielőtt bővebben beszélgethettünk volna, mind a ketten alaposan húztuk a lóbőrt. Mi tagadás, nem sokat aludtunk az éjszaka.

A repülőgép leszállt London egyik repülőterére, majd minden utas elhagyta a gépezetet. A szokásos unalmas teendők után mindenki a hatalmas váróterembe sietett. Véleményem szerint mindenki megfeledkezett rólunk és senki nem jött elénk ki, habár a lelkem mélyén hiszek abban,hogy legalább Fernando gondolt rám, vagyis ránk.

Na mit mondtam? Egy kreol bőrű, fekete hajú, mosolygós srácok pillantottam meg, aki egy hatalmas táblával parádézott egy asztal tetején. A táblán ez állt: A focimeccs még áll. És a tiéd? –na erre nem tudtam mit lépni. Mi történt Fernandóval? Ő nem volt ilyen perverz! Na várjunk csak, beszélek a fejével, csak jöjjön ide. Habár amint látom nem lett észre minket, csak mosolygott a nagyvilágba.

Oldalba böktem Zaynt aki szintén el volt bambulva, majd Fernandóra mutattam a hatalmas táblával a kezében. Kíváncsi voltam,hogy mit szól majd.

- Az enyém áll. –hát nem erre a válaszra számítottam az biztos. Habár, már megszokhattam volna. Csak egyszerűen elmosolyodtam, majd megráztam a fejem. Nem is ő lenne.

Végérvényesen odamentünk a táblát lóbáló személyhez aki az érkezésünket kitörő örömmel fogadta.

- Csak hogy itt vagytok! Már 4 órája itt ácsorgok az asztalon! Egy nénitől kaptam némi aprót. Szerintem eltévesztette a házszámot. –mondta a vigyori tekintetű piros pólós ember aki éppen lemászni készül az asztalról.

A hegymászás után első dolga volt odarohanni Zaynhez és szorosan megölelni. Annyira szorosan ölelte magához,hogy szegénykémből majd kinyomta a szuszt. Még egy halk aú-t is adott az áldozatunk.

- Te élsz? –Fernando érthetetlen viselkedését nem értem. Ő sosem tenné fel ezt a kérdést, ő azt kérdezné meg,hogy jól van-e vagy hogy mennyi idő míg begyógyulnak a sebek. Hiába, muszáj beszélnem a fejével, ugyanis én nem egy ilyen nagyszájú Fernandót ismertem meg,hanem egy visszahúzódó srácot aki mindenen aggódik.

- Ha nem engedsz el,már nem sokáig fogok. –mondta a levegő után kapkodó Zayn, aki csaknem megfojtott örömében ez a srác, aki úgy fest,mintha valamit beszedett volna.

- Nem megyünk már? Szeretnék végre hazamenni! –hangosan felkiáltottam,hogy mind a két jómadár hallja.

- De, mehetünk. Ja, téged elfelejtettelek megölelni,bocsi. –hát kösz. kedves vagy.  Mégis mi a franc van vele?

Elindultunk hazafelé a taxival. Fernando is jött velünk, segített kipakolni és a csomagokat hozni, ugyanis Zayn még nem emelhet nehezet. 

Végre hazaértünk, majd Zayn volt az első aki belépett a ház ajtaján , majd gyorsan felrohant az emeletre, gondolom a fürdőszobába. Nem is volt baj, legalább egy kicsit tudtunk beszélni.

- Fernando? Beszélhetnénk? –hirtelen a mosolygós arckifejezése komoly változott. Kissé meghökkentettem a saját magam komolyságával, szerintem ez lehet a hirtelen hangulatváltozás oka.

- Persze. Beszélhetünk.

- Mégis mi a franc történt veled? Te nem ilyen vagy! Ez a dolog a táblával és ez az állandó mosolygás. Jó, nem mondom hogy azelőtt nem szoktál mosolyogni, de nem ennyit. Komolyan kérdem, szedsz valamit? –erre a jómadarunk hangosan elnevette magát és az egyik kezével eltakarta a szemét amiből majdnem hogy dőlt a könny a röhögéstől. Ez most mi? Nem tudok kiigazodni rajta.

- Most min röhögsz?

- Semmi, csak….ez hihetetlen. Még hogy én drogozok? Jó vicc! Ha tudni akarod, a felhőtlen vidámságom oka egy hét kirándulás a srácokkal. Mi öten elmentünk egy pasis kirándulásra, míg ti a hotelban punnyadtatok. Persze akkor már tudtuk,hogy minden rendben van, ezért is szerveztük ezt a kis agykikapcsoló kirándulást ami egészen jól sikeredett. Egy hét ezekkel a marhákkal…király volt.  Nem, egyszerűen fenomenális volt.

- Mi volt jó abban az egy hétben? –hirtelen kíváncsi lettem. 5 pasi egy helyen 1 hétig?

- Hát, megesküdtünk,hogy nem mondjuk el senkinek. Max annyit mondhatok,hogy pia volt bőven. Kicsit elrontották a jófiús Imre lekváromat!

- Hogy midet?

- Imre lekvár. Érted… Imi-dzsem. Elrontották az imidzsemet.

- Jaj te és az agyzsibbasztó poénjaid!

- Nialltól tanultam ezt is.

- És még mit tanultál tőle?

- Ismered az én se viccet?

- Nem.

- Én se.

- Istenem. Meg sem lepődök.

- Hát ez az egy hét valami fantasztikus volt.

- Milyen egy hét? –eközben Zayn is megérkezett, majd hirtelen magam mellett találtam.

- A srácokkal el voltunk egy hétig kempingezni.

- Kempingezni? Ősszel?

- Ez másfajta kemping volt.

- Te tudsz valamit? –Zayn érdekes tekintettel rám nézett, majd én mind a két kezemet magam elé tartva tiltakoztam.

- Nem én.

- Majd elmesélem.

- Nekem miért nem meséled el?

- Ez kislányoknak nem való. Ez férfi dolog.  –érdekes, Zaynnek elmondja nekem meg nem? Most még jobban felkeltette a kíváncsiságomat, de most kicseszek vele, ugyanis most azt várja,hogy kérdezősködjek, mind egy kíváncsi kislány. Szívem szerint azt tenném de nem kedvezek neki.

- Jó. –egy egyszerűen hangzó szóval lezártam a témát.

Fernando Zaynnel volt a nappaliban, míg én kipakoltam a dolgokkal. Végül aztán eszembe jutott,hogy nekem a többi cuccom anyáéknál van. Ma már nincs kedvem visszamenni oda, majd holnap elintézem. Inkább megnézem,hogy ez a két pali mit művel a nappaliban.

- …és akkor ő hozza a piát és a többit. –a beszélgetésükből csupán egy részletet tudtam elcsípni, de sajnos ezzel a fél mondattal nem sok mindent tudtam kezdeni.

- Miről beszélgettek? –nem haboztam, rátértem a lényegre.

- A legénybúcsúról. –mondta Fernando.

- He? –nagy meglepődöttségemben még szavakat sem találtam.

- Az esküvőhöz legénybúcsú is kell nem?

- Esküvőhöz?

- Ja nem is mondtam? Tavaszra tervezzük az esküvőt. –Zayn most meglepett de rendesen.

- Tervezzük? –szerintem csak egyes számra gondolt.

- Persze ha te is benne vagy. Nélküled nem érne semmit. –itt mind a ketten elnevették magukat.

- Köszi,hogy szólsz. Amúgy igen, benne vagyok.

- Már nem akarsz hozzám jönni feleségül?

- De igen, csak meglepődtem,hogy ennyire elhatároztad magad.

- Én is csak most tudtam meg,hogy tavasszal lesz az esküvőnk, pontosan áprilisban.

- Mi ez ? Last minute akció? Tuti,hogy ti voltatok. Valld be! –ezzel Fernandóra néztem aki nem tagadta,hogy benne volt a keze a dologban. Pontosan nem csak neki, Harry,Liam,Danielle,Niall,Eleanor,Louis és a szüleim is benne voltak. Ezek szerint apa meggondolta magát. Ez még nagyobb öröm a számomra. Nem mondom, örülök a dolognak, csak furi,hogy mi tudjuk meg utoljára,hogy összeházasodunk.

- Őrültek vagytok! –ezt mindenkire értettem.

- Tudjuk. –ezt most úgy mondta,mintha a ez alap dolog lenne.

- A leányúbúcsúról nem beszéltetek?

- Az El és Dan reszortja, azt meghagytuk a csajoknak hadd intézzék ők. Ha jól tudom már meg is van a helyszín, de azt te döntöd el,hogy kiket hívsz meg!

- Remélem Bruno Mars ráér!

- Semmi olyan, Bruno hozzánk jön, már le fan fixálva. Hozzátok valaki mást „rendeltünk”. –na most alaposan megmozgatta a fantáziámat. A fejemben lévő képeskönyvben lapozgattam,hogy ki lehet az a valaki, akit Dan és El „leszerződtetett” a random leánybúcsúmra. Vajon ki lehet az? (LEHET KOMIBAN TIPPELNI :D)

Part 49

Sziasztok emberkék :) Próbáltam korábban hozni a rész, hát így sikerült :) Remélem azért tetszik majd. Tudom,hogy mostanában már nem hozok jó részeket, de már tényleg szeretném befejezni ezt a blogot (ami 55 részes lesz), mivel szerintem már brutálisan ellaposodott,pedig ezt szerettem volna elkerülni. Nem bántódom meg,ha bővebben is kifejtitek a véleményeteket erről a részről vagy akár az egész blogról. Nagyon kíváncsi vagyok,hogy még valakinek tetszik-e amit csinálok és nem csak kedvességből írjátok,hogy "Nagyon jól írsz,gyorsan kövit." Hogy őszinte legyen én már korántsem érzem olyan jónak a blogot,mint az elején és ezt végre kimondtam. Remélem azét írtok 1-2 komit is :)

Üdv. Szandee × 

Reggel aztán eszméletlen boldogsággal keltünk fel. Harry már javában telefonált, véleményem szerint Nicole-val, mivel elég vidámnak és rejtélyesnek tűnt a hangja. A többi srác csak később kelt fel, körülbelül délelőtt 11 órakor. Én már javában körbejártam majdnem az egész épületet kaja után kutatva, ugyanis nem 5 csillagos szállodában szálltunk meg, így itt nincs minibár. Hogy őszinte legyek,nem is nagyon bánom, mert nem azért jöttem ide,hogy degeszre egyem magam mindenféle földi jóval. Most sokkal fontosabb dolgok is várnak ránk, nem csak a kajálás, mondjuk ezt Niallnak el kéne magyarázni.

4 hét telt el azóta,hogy itt vagyunk. Liam karja rendben van, Louis bokája és Niall keze is, nem beszélve Harry összetörött lelkéről. Zaynről annyit,hogy teljesen felépült és már semmi baja. Vidám és mosolygós, mint mindig.

A srácok visszarepültek Londonba, illetve Niall elment meglátogatni a családját Írországba, úgyhogy csak mi ketten maradtunk, édes kettesben egy üres hotelszobában…

- Szerelmem! Lehet egy kérésem hozzád? –már előre tudtam,hogy mit akar,minden áldott nap eljátssza ezt velem. Kiélvezi a helyzetet,hogy beteg, vagyis papíron még igen, de amúgy már semmi baja. Fekszik az ágyban sajtos perecet ropogtatva és úgy tesz,mintha a halálos ágyán lenne. Élvezi,hogy azt teszem amit mondd, mert ha ellenkezni próbálok, mindig azzal jön,hogy „Az orvos azt mondta,hogy pihenjek sokat és hogy mindent megkapjak”. Ez a srác sosem nő fel, ő mindig is Pán Péter marad.

- Na mondjad! –véleményem szerint eper fagyi poharat kér fehér csokival leöntve belga keserű csoki darabkákkal, tejszínhabbal és egy szem gumicukorral a tetején.

- Megmasszíroznád a hátam? Tudod, még nagyon fáj. –a fagyi nem jött be.

- Most nincs kedvem, bocsi. –próbáltam gyorsan elintézni a dolgot, hogy ne kelljen eleget tennem a dolognak.

- Kérlek, kérlek. Hiszen az orvos megmondta,hogy minden szükségletet ki kell elégíteni. –mondtam vagy mondtam?

- Igen, de nem ilyet. Már elég jól vagy ahhoz,hogy végre felkelj az ágyból.

- De még köhögök is látod? Köhh – Köhh. –na ez a műköhögés már mindennek a teteje volt.

- Rendben, megmasszírozlak, csak hagyj már békén.

- Tudtam,hogy meggondolod magad.

- Sajnos nincs más választásom. –erre megfogtam egy doboz mentolos kenőcsöt és az ágy felé iramodtam vele. Ha már masszíroznom kell, legalább csináljam jól.

Zayn felült az ágyra és egy szempillantás alatt levarázsolta magáról a szürke, feliratos felsőjét. Bármilyen hihetetlen, de amint leveszi a felsőjét, elkezdek úgy viselkedni,mint egy őrült tinilány. Hiába az együtt töltött idő, még mindig élnek bennem a Directioner fonalak. Persze visszafogtam magam,hiszen már voltunk együtt meg minden, és egy forgó mozdulatot csináltam a mutatóujjammal, jelezvén,hogy forduljon hasra. Menten hasra vágta magát, én meg direkt rá vetettem magam, de próbáltam úgy,hogy ne vegye észre a hirtelen jött támadást.

- Aú, ez fájt. –mondta hisztizve, de én erre csak vállat vontam.

Kényelembe helyeztem magam a dereka és a feneke közötti részen,amit egész puhának gondoltam. Belemártottam fél tenyeremet a hűsítő mentolos krémbe, majd,mint egy hideg zuhany, a hátára kentem a jéghidegnek érzékelhető krémet.

- Megőrültél? –hangosan felkiáltott és közben meg is rezzent kicsit. Na erre nem számított őnagysága.

- Te akartad,hogy megmasszírozzalak nem?

- De igen, de ne ilyen hirtelen. Szépen lassan, komótosan.

- Te már csak tudod. –erre elnevette magát. jellemző.

Elkezdtem lassacskán masszírozni,de a hangok alapján nagyon jól csináltam.

- Gyerünk bébi, csináld! Igen!

- Befejezted?

- Igen is hölgyem! –katonásan a magasba próbálta nyújtani a kezét, de ez nem annyira sikerült. Legalább a feeling megvolt.

- Már itt volt az ideje. Pár hete még a halálos ágyadon voltál és már most nem bírsz magaddal?

- Angyalom tudod, én férfiből vagyok. –most nem tudtam,hogy mire akar kilyukadni.

- Igen? És?

- Vannak bizonyos dolgok amik szükségesek egy férfi életében.

- Mint például az eperfagyi?

- Példának nem rossz, de én másra gondoltam. –nem láttam az arcát, mivel háttal volt nekem, de a hangokból ítélve megint elővette a jó öreg perverz mosolyát. Remek, visszatértünk a kezdetekhez.

- Várjunk csak! Ezt már egyszer eljátszottad velem.

- És még mennyiszer el fogom!

- Zayn, Zayn. Sajnálattal közlöm,hogy nincs minden ingyen. Van amiért meg kell dolgoznod.

- A valíliás kekszért mióta kell dolgoznom? Ott van az asztalon! –Mivan?

- Míg én itt papolok neked, te addig a vaníliás kekszre gondolsz?

- Miért, te mire gondoltál?

- Hát én is arra,csak hogy tudd! –még véletlenül sem a vaníliás kekszre gondoltam. Én hülye, hagytam magam átverni.

- Oké. –ezt úgy mondta,hogy közben (véleményem szerint) vigyorgott és az é betűt hosszan elhúzta. Most már teljesen biztos vagyok benne,hogy nem a vaníliás kekszre gondolt, csak ezt akarja nekem beadn.

A továbbiakban teljes kiegyensúlyozottsággal és nyugodtsággal masszíroztam tovább. Ő is csendben volt és én is csendben voltam, csupán néha érdekes hangokat adott ki, de véleményem szerint direkt.

- Kész vagyok! –felemeltem a krémes kezemet és a közelemben lévő törülközőben megtöröltem azt.

- Akkor most én jövök. –erre én értetlenül ránéztem és felemeltem az egyik szemöldökömet.

- Mármint a masszírozásban. Most én foglak téged meg.....masszírozni. –a megmasszírozni szó közben pár másodperces hatásszünetet tartott. Jellemző.

- Rendben. Nagyon örülök,hogy benőtt a fejed lágya és rájöttél,hogy amit adnak, azt viszonozni szokás.

- Nagyon vicces vagy. –fancsali képet vágott egy műröhögés kíséretében. Pár másodperc múlva aztán jó alaposan körbevizslatott azokkal a hatalmas barna szemekkel.

- Vetkőzz! –végül is ezen nem lepődtem meg, masszírozni sosem szoknak ruhában. Hülyén is néznénk ki.

Levettem a felsőmet és egy szál melltartóban ültem az ágyon vele szemben. (megjegyzem, még mindig nem volt hajlandó visszavenni magára a pólóját-ami nem is baj)

- Ezt is! –a melltartótól is megszabadultam, de pont úgy,hogy ne lásson semmit. Ennyire azért nem kényeztetem el.

Ő is hasonló módon,mit én, a derekam és a fenekem közti részre ült. Kíváncsian vártam, hogy mi sül ki ebből, mert szerintem készül valamire.

Hogy az ő szavaival éljek, lassan és komótosan kezdett bele a dologba. Nem sietett sehova, precízen megmozgatta minden, hátamon lévő izmot. Keze perzselően hatott a bőrömre, tiszta libabőr lettem, mikor hozzám ért.

- Mi a baj?

- Semmi.

- Mondjad! Tudom,hogy valami baj van!

- Nincs semmi baj, csak egyszerűen...inkább hagyjuk.

- Katy Kérlek!

- Jó! Elmondom! Már tele van a hócipőm a fenyegető üzenetekkel és a rosszindulatú pletykákkal. Minden rajongód utál, pedig az elején még nem éreztem. Amint kezdtünk jobban összejönni, annál jobban kezdtek megutálni. Nem mondtam senkinek, de már nem egy halálos fenyegetést kaptam és már számtalanszor megállítottak az utcán, nem jóindulatból. Persze erről senki sem tud, nem mondtam el senkinek. Reménykedtem benne,hogy majd minden rendbe jön és mindig azon voltam,hogy majd megunják, de nem.

- El kellett volna mondanod, legalább nekem. Igaz, nem sokat tudtam volna segíteni, de legalább tehettem volna valamit ez ügyben. Én ezt nem tudtam. Sosem gondoltam volna,hogy ilyen problémával küszködsz.

- Zayn, én nem tudom meddig bírom még!

- Mire célzol?

- Nem tudom,hogy ezt végig tudom-e majd csinálni. Én nem vagyok elég erős ehhez. –végeredményben Zayn felé fordultam, majd a takarót gyorsan magamra húztam.

- Ugye nem azt akarod mondani?

- Nem tudom Zayn! Én teljesen szívemből szeretlek, de én ezt már nem bírom! Ez mostanában tűnt fel. Tele van az internet a rólam szóló hamis pletykákkal és kamu szerkesztett képekkel. Mindenki azt várja,hogy valami hülyeséget csináljak és akkor le tudnak csapni rám. Ez nekem nem megy,Zayn.

- Majd én segítek neked ebben! Szólok a rajongóimnak,hogy hagyjanak téged békén.

- Nézd csak meg Danielle-t és Liam-et. A kapcsolatuk romokban hever, és pusztán az utálkozó rajongók miatt. Eleanorról és Louisról nem is beszélve. Mind a ketten küzdenek, de meddig? Egyszer mindenkinek elfogy a türelme.

- Ha a szerelmedért bármire képes vagy, akkor ez nem okoz akadályt.

- Zayn! Komolyan beszélek! Érezteted magad már úgy,hogy bementél egy pékségbe és a hátad mögött elmondtak téged mindenféle sarkon álló nőszemélynek? Érezted már azt,hogy valaki megállított az utcán és szépen a képebe mondta a véleményét? Mert én már éreztem.

- Volna egy kérdésem: Szeretsz te engem egyáltalán? –na ez meglepett. Erre nem számítottam.

- Ez nem kérdés. Jobban szeretlek mindennél és mindenkinél.

-  Akkor nem értem az egészet.

- Na látod, pont ez a baj. Hiába mondtam volna el, úgysem értetted volna meg,mivel még nem élted át. Tudom,hogy nektek is akad pár olyan rajongótok aki nem énekel dicshimnuszt az érkezésetekkor, de ez nem ugyanaz. Nektek egy évben talán 1-2 ilyen eset van, nekem naponta. Már töröltem a Facebookomat és a Twitteremet is. Hidd el nem volt könnyű.

- Én ezt értem, de hova akarsz kilyukadni? 

- Zayn én szeretlek és bármi történjen, én mindig is szeretni foglak.

- Katy mi ez a búcsúzkodás?

- Már korábban is el akartam mondani, de most jött el az alkalom.

- Mégis mit? Remélem,hogy nem arra gondolsz amire én.

- Nem tudom,hogy te mire gondolsz, de én arra,hogy jó lenne ha... –itt megakadt a lélegzetem. Nem voltam benne biztos,hogy ki tudom mondani a mondatot. Egy cseppet sem voltam biztos magamban.

- ...ha egy kis szünetet tartanánk.

- Úgy érted szakítsunk? Csak ugratsz ugye?  Kérlek,mondd,hogy csak vicceltél. Mondd,hogy csak viccnek szántad az egészet.

- Nem vicceltem.

- Képes lennél emiatt szakítani velem?

- Tudtam,hogy nem érted meg.

- Ha korábban elmondtad volna, megértettem volna.

- Nem hinném Zayn.

- De nem lehet csak így vége. Én szeretlek.

- Zayn én is szeretlek és ez sosem múlik el, bármi történjen is a jövőben. A baleset után már fontolgattam,hogy meg kell tennem, mert a dolgok elfajultak. Már nem bírom kezelni a helyzetet.

- Komolyan gondolod? Itt fekszünk egy ágyban félmeztelenül és ahelyett,hogy mást csinálnánk, te szakítasz velem?

- Tudom, nem a legjobb alkalom, de már muszáj volt kiadnom magamból, különben megőrülök. El nem tudnád képzelni,hogy mi zajlik le az én fejemben. Nem akármilyen életet élek, de ezt nem jó értelemben mondom. Folyton rettegnem kell,hogy ki mond le az utcán és hogy milyen új rémhír terjeng rólam a neten. Az elején még nem foglalkoztam az ilyesfajta dolgokkal, de mostanában már túllőttek a célon.

- Kérlek ne, ne is folytasd! – hirtelen rám vetette magát, majd elkezdett forrón ölelni és csókolni.

- Zayn ne! Ne csináld! –a testem hiába tiltakozott az édes csókok ellen, az agyam mást mondott. Csak el szerettem volna hitetni magammal,hogy én ezt nem akarom, közben ez nem így van. Mindennél jobban akartam őt, akartam,hogy szeressen. Csapdába kerültem, mivel az agyam erősebb volt a testemnél. Teljesen elgyengültem és kiszolgáltatottá váltam. Most az agyam irányított, ami azt parancsolta,hogy engedjem őt szeretni.

A forró csókok átváltottak valami egészen mássá. A szerelem erősebb volt és legyőzte a büszkeséget. Szó szerint lefordítva ismét átadtuk magunkat a testi vonzalom örömének, magyarra lefordítva pedig a maci becsalt a málnásba, ha akartam,ha nem. Jelen esetben akartam, de még mennyire.

Zayn-en érződött a bizonyítási készség, szerette volna kimutatni,hogy ő bizony még mindig ugyanúgy szeret, mint amikor először találkoztunk. Az szerelem volt első látásra volt, ami csak a mesékben létezik, vagyis már a való világban is.

Már nem egyszer voltunk együtt, de ilyen szenvedélyesen még sosem szeretkeztünk, mint most. Ez felülmúlta az összes többit. Úgy éreztem magam,mint aki újjászületett és a Paradicsomban találta magát.

Én nem így terveztem a szakítást, de ez lett a vége. Képtelen vagyok elhagyni őt, azt nem bírnám ki. Inkább elviselem a napi lelki-bántalmakat, csak hogy vele maradhassak.

Most már hivatalosan is beigazolódott:  A szerelem nem ismer határt.

Part 48

 Sziasztok kedves, blogom olvasói :) Mostantól gyakrabban jelentkezem az új részekkel, mivel a másik blogomat szüneteltetem egy darabig.( Bővebben itt --> http://onedirection-zap.blogspot.hu/ ) 

Ez a blog 55 részes lesz...egyenlőre...aztán kitudja,hogy mit hoz a jövő, de még semmi sem biztos :) Remélem tetszik majd a rész és ha már elolvastátok kérlek dobjatok meg 1-1 komival :) 

Köszönettel: Szandee ×

Patricia is ugyanolyan izgatott volt,mint én. A kórház bejárata előtt álltunk a srácokkal és az egész stábbal. Szerencsére sikerült titokban tartani a hihetetlenül jó hírt, így kivételesen rajongó mentesen bejuthattunk a kórházba.

Úgy rohantam,ahogy csak bírtam. Én és Patricia vezettük a hosszú, kígyózó sort, mögöttünk közvetlen Yaser volt és utána következtek a fiúk. Mindenki eszeveszettül rohant, kerestük az új kórtermet ahova Zaynt átvitték. Szerencsére  találkoztunk egy nővérrel, aki útba igazított minket, majd rohantunk tovább. Kicsit sem volt furcsa 20-30 őrülten szaladgáló ember a kórház kellős közepén, de,hogy őszinte legyek, az érdekelt engem most legkevésbé,hogy ki mit gondol a mis malőrünkről.

Kis keresgélés után végül megtaláltuk azt az ominózus kórtermet, ahol a szerelmem van. Be szerettem volna nyitni, nem törődve azzal,hogy ki van bent és ki sem, de nem volt szerencsém, zárva volt. Orvosok sehol, így hát kénytelen volt leülni az egész kis brigád a 4-4 férőhelyes padra. Nekem eszembe sem jutott leülni vagy akármi mást csinálni, csak azon járt az eszem,hogy mikor láthatom újra a szerelmemet. El nem tudom képzelni,hogy jól van, legalábbis már túl van az életveszélyen.  A tegnap éjszakai kis kiruccanásomról tudtommal nem tudott senki és ha rajtam múlik, soha sem fog tudni senki. Ez a kettőnk titka, csak én tudok róla és Zayn. Vagy csak én…azt nem tudom pontosan.

Egy jó órát várakoztunk a szűk folyosón, majd  egy középkorú doki jött ki a kórteremből.  Hirtelen mindenki felkapta a fejét, velem az élen. Még Patriciát is leelőzve odarohantam az orvoshoz.

- Jó napot Doktor úr, Zayn jobban van? –kérdeztem a fehér köpenyes bajszos alaktól itt előttem.

- Maga a hozzátartozója?

- Igen,a barátnője vagyok.

- Rendben van, hát a fiatalember túl van az életveszélyen, de még nem elég erős,hogy teljesen felépüljön, arra még idő kell. A tüdejével és a belső szerveivel már semmi gond nincs, csupán a lábát fájdította, de szerencsére nincs eltörve,csupán meghúzódott. De ez most a legkevesebb. Szóval egyszerűbbre fogva a szót, a barátja jól van, de még nem hagyhatja el a kórházat.

- Köszönöm doktor úr. –megköszöntem a magyar, de angolul beszélő orvos biztató szavait, majd a többiek felé fordultam,hogy elmondjam a jó hírt, de felesleges volt,mivel mindenki mindent hallott, legalábbis az arckifejezésük ezt mutatta. Így hát értelmetlennek gondoltam elújságolni a hírt, majd visszafordultam az orvos felé.

- Bemehetünk hozzá?

- Hát nem tartom jó ötletnek,hogy csoportosan bemenjenek, csak egyesével közelíthetik meg a kórtermet, de kérem,hogy 2 embernél több ne menjen be hozzá és ha lehet ne nagyon fárasszák ki, jelenleg sok pihenésre lesz szüksége.

- Értem doktor úr és még egyszer köszönünk mindent, azt is,hogy megmentette a szerelmemet.

- Ugyan már, az nem rajtam múlt. Köszönje meg a barátjának. –na most lefagytam. Se kép, se hang. Az orvos, aki mellesleg más orvos volt, mint tegnap, befordult a sarkon, 2 nővérkével egyetemben. Én meg csak ott álltam,mint akinek gyökeret eresztett a lába. Hogy mi? Ugye csak viccelt? Kizárt hogy hall…..nem hinném ho….biztos hogy ne… - az agyamban csupán fél mondatok cikáztak és arra a hajnali „beszélgetésre” gondoltam. Ez kész csoda!

Mindenki boldog volt, a srácok öröm táncot járta, sőt Niall még el is sírta magát. Mindenki mindenkivel ölelkezett, egészen addig, amíg el nem jött az idő,hogy megválasszuk,ki megy be először Zaynhez. Elsőnek mindenki rám nézett, még Zayn szülei is.

- Hogy én? –kérdeztem meglepetten.

- Miért, ki más? Te tartottad benne és bennünk is a telket. –Harry megszólalt a sor végéből, ma jelre kecmergett az embertömegen keresztül.

- Harrynek igaza van, ez téged illet. –Louis és Liam is csatlakozott.

- Biztos? –még jobban körbenéztem és láttam az örömmel telt mosolyokat és csillogó szemeket.

- Tuti biztos. –Yaser és Patricia megerősítették a fiúk kérését. Ezek szerint én lehetek az első aki bemegy hozzá.

- Aztán másodiknak Patricia megy be. –mondta Niall, aki még kicsit még szipogott az előbbi sírás hatásaként.

A játék eldőlt. Én megyek be elsőnek! Egyszerre voltam boldog és egyszerre féltem. Mi van, ha Zayn látni sem akar és még jobban felidegesíti magát ha meglát engem? Folyamatosan kusza gondolatok járták át az agyamat és még ezekben az örömteli pillanatokban is a legrosszabbra tudtam gondolni.

Bekopogtam abba a bizonyos kórterembe és egy ápoló nyitotta ki az ajtót. Sajnos ő nem tudott angolul, de kézzel-lábban elmutogattam neki,hogy mit is akarok, hát nagy nehezen megértette, majd aztán beengedett.

Először egy kis terembe léptem be,ahol egy kis fehér szekrény volt és 2 hatalmas ajtó. Az egyiken az állt,hogy belépni tilos,gondolom innen jött ki a nővér, így hát nekem csak a másik ajtó maradt. Feltételezem,hogy Zayn abban a kórteremben van. Nagy erőt vettem magamon és a kilincs felé nyúltam. Jó alaposan át kellett gondolnom a dolgokat,hogy megtegyem-e, mert lehet,hogy a látogatásommal Zaynt ismét nagy bajba sodrom és azt nem akarom. De amilyen kíváncsi és makacs vagyok, nem tudtam kibírni, megmarkoltam a kilincset és benyitottam Zayn szobájába.

Lassú léptekkel közeledtem felé és próbáltam úgy tenni,hogy még a szuszogásom sem hallatsszon.  Levegőt visszatartva elsétáltam egészen az ágyáig, majd ott leültem a látogatás céljából odahelyezett székre.

A géphangok már csak enyhén hallatszottak, sőt, elnyomta a gépzajt a kívülről érkező madárcsicsergés, még így ősszel is. A mai napon minden madár kibújt a fészkéből, vagy elnapolták az Afrikába való nyaralásukat. Ez a nap tavasz volt a számomra, a megújulás és az új élet kezdete.

Tovább már nem bírtam visszatartani a lélegzetemet, így más normál ember módjára szedtem a levegőt.  Megköszörültem a torkomat, majd halkan elkezdem szólítgatni őt.

- Zayn!? Fent vagy? –semmi válasz, megpróbáltam még egyszer.

- Zayn! Fent vagy? –hirtelen a semmiből, megfogta a kezemet, enyhén megszorította, majd lassan, pianóba kinyitotta mindkét hatalmas barna szemét.

- Köszönöm,hogy nem hagytál magamra! –lassan, nyöszörögve, de teljesen érthetően mondta mindezt. Hirtelen felgyorsult a szívverésem és úgy éreztem magam,mint aki a sok ezer éves jégkorszak után egy kockába fagyva megtalálják, majd felolvasztják. A hangjától libabőrös lettem.

- Én sosem hagynálak magadra, ugye tudod?

- Igen tudom. Amúgy mindent hallottam, amit mondtál nekem, míg komában voltam. Próbáltam válaszolni, de a testem nem engedte. Már úgy volt, hogy feladom,nem küzdök tovább, de amikor te bejöttél ide, minden megváltozott. –a lassú beszéd ellenére minden szavát kristály tisztán értettem és az a mély hang,amin beszélt, egyszerre öntött el boldogsággal és szomorúsággal.

- Tudtam,hogy megcsinálod!

- Hidd el, én ebben sokáig nem voltam biztos. Már teljesen beletörődtem,hogy vége, nem tudok csinálni semmit. Neked köszönhetem,hogy még mindig itt vagyok és,hogy még élek. Katy, ha te nem lennél.

- Shhhhh , ne mondj ilyet, én tudtam,hogy megcsinálod!

- Apropó, üzenem Fernandónak,hogy készülhet, mert szétverjük a seggét a srácokkal és rengeteg gólt rúgunk. –hirtelen a kínos bizonytalanságom a semmibe veszett és teljesen, száz százalékosan boldog lettem. Zayn arcán kiviruló természetes, kisfiús, utánozhatatlan mosoly megmelengette a szívemet.  Ez az igazi Zayn!

- Rendben átadom neki. Amúgy mindenki itt van az ajtó előtt. Sajnos csak ketten jöhetünk be, a másik Patricia lesz.

- Remek. Úgy sem láttam őt már egy jó ideje. Ja és Katy….

- Igen? –a hirtelen hangnemváltoztatás után valami rosszat feltételeztem,hát be is igazolódott.

- Én és Sel…

- Nem kell mondanod semmit! Én tudom az igazságot és az elég. Sel egy gonosz dög, aki csak ártani akar nekünk, elsősorban nekem. Ezzel ne is foglalkozz, felejtsük el,úgy ahogy van.

- Végre tisztán látsz!

- Sajnos eddig vak voltam, de már tudok mindent. Magamtól rájöttem mindenre, nem kellett senki segítsége.

- Ügyes vagy! –egy halvány de annál erőteljesebb mosolyt vetett rám.

- Nagyon csini vagy ma! Az ingedet most rögtön kigombolnám…. –még csak most lett túl az életveszélyen, de már az én ingemmel van elfoglalva. Jellemző.

- Na,na. Az még odébb van, először gyógyulj meg teljesen!

- Ha minél hamarabb meggyógyulok, akkor előbb kigombolhatom az ingedet?

- Ahogy mondod! –rámosolyogtam a régi, jól bevált Katy-féle mosolyommal.

- Akkor ez gyors gyógyulási folyamat lesz.

- Inkább lassan, de biztosan.

Sajnos nem tudtuk tovább folytatni a beszélgetést, mert a nővérke jó,hogy nem kiküldött a kórteremből és elköszönni sem volt időm tőle. Csupán egy légpuszira maradt pár másodpercem.

Kint mindenki már tűkön ülve várták a fejleményeket.

- Na hogy van Zayn?

- Minden rendben vele?

- Még mindig kómában van?

- Beszélt hozzád?

- Mikor engedik ki?

- Mikor gyógyul meg teljesen?

Mindenki feltette a felém intézett kérdését, csupán a volt a baj,hogy egyszerre.

- Egyszerre csak egy! –hangosan elkiáltottam magam, de  ekkor már Patricia nem volt itt, mivel már bent volt Zaynnél.

Mindenkinek elmeséltem a beszélgetésünket, szóról szóra, de próbáltam úgy elmesélni,hogy ne tudja meg senki,hogy én a tudtuk nélkül belógtam a kórházba. Ezt a részt kicsit elferdítettem, de a többi az mind igaz volt. A srácok az inges résznél nevetve a fejüket rázták és olyanokat mondtak,hogy „Ejnye Zayn” , „Még most is perverzkedik”, meg,hogy „Ő sosem változik meg”. Mondjuk ezek mind igazak is voltak.

Patricia is volt bent nála pár percet, majd őt is kiküldte a bunkó nővér, és mivel nem maradhattunk bent ennyien a kórházban, így mindenkinek haza kellett mennie, nekünk személy szerint a szállodába. Nem volt szívem Zaynt itt hagyni, de most nem tehettem mást, felesleges lett volna itt maradnom, csak megakadályoztam volna a gyógyulásban.

Mindenki ment a maga útjára, mi meg a szállodába. A srácok és én ismét egy lakosztályba tömörültünk, míg Zayn szülei és a stábtagok lementek az étkezőbe falatozni valamit.

- Srácok, én ezt nem hiszem el. Ennyi rossz után mégis van valami jó. –magyarázta Liam aki a kanapén punnyadva bámulta a csillagokat a hatalmas üvegablakon keresztül.

- Nem tudom mi lett volna, ha… -Niall elkezdte a mondatét, amit Harry fejezett be.

- De mégsem lett.

- Mivan? Én azt akartam mondani,hogy nem tudom mi lett volna, ha nem eszem meg azt a pulykás szendvicset az automatából. Szerintem akkor most én feküdnék kórházban és nem Zayn. –erre én,aki közvetlen Niall mellett ültem, finoman bele boxoltam a vállába.

- Jól van na. –erre vállat volt.

- Ja amúgy készülhettek egy focimeccsre, ugyanis Fernando kihívott titeket. Annyit már tudok,hogy Zayn lesz a csapatkapitány.

- Erről nem is tudtam… -Harry.

- Leszek én a kapus! Én akarok kapus lenni, hadd lehessek én a kapus! –Niall a magasba emelte a kezeit,hogy ne legyen elég hallani őt, de még látni is kelljen.

- Felőlem oké,de addigra meg kell gyógyulni a lábamnak. –Louis

- Nem is mostani időpontra céloztam.

- Akkor rendben.

- Holnap mikor megyünk be Zaynhez? –Harry kérdezett és én válaszoltam.

- Csak este mehetünk be hozzá. Legalábbis azt mondta Patricia.

- Akkor oké. –Harry

7 perc beszélgetés után mindannyian kidőltünk és elaludtunk,ott ahol éppen voltunk. Én és Niall a kanapén (nekünk még szerencsénk volt), Liam a konyhapulton aludt el, Harry a szőnyegen és Louis…Louis kapta a legjobb helyet, mert ő a szoba közepén lévő hatalmas üres kocka kinézetű tárgyban aludt el. Nem tudtam eldönteni,hogy mi is lehet az, így hát megegyeztünk abban,hogy Louis egy hatalmas virágcserépben szunyókált.

Az fél éjjelt viszonylag zavartalanul végigaludtuk, csupán egyszer riadtam fel, pont amikor Niall manguszta hangokat kezdett kiadni. De mondjuk arra nem csak én, hanem mindenki felébredt, csupán Niall aludta az igazak álmát. Mindnyájan be voltunk takarva kék színű pokróccal, gondolom Patricia járhatott itt az éjjel folyamán, de Niall mangusztára hasonlító hörögése mindannyiunkat felriasztotta.

- Haver hadd már abba! Én aludni szeretnék. –panaszkodott Harry, de persze Niall eből semmit sem hallott.

- Niall nyugodjál’ már le! –Liam is bekapcsolódott.

- Hallod magad? Mint egy elléshez készülő tehén aki éppen Macarena-t énekel. –Louis ezt nem találta el.

- Mondom,hogy ez manguszta! –végül én is bekapcsolódtam a vitába.

- De ez nem manguszta! –véleményem szerint Harry ezt nem jól ítéli meg. Szerintem ez tuti manguszta.

- De ez manguszta!

- Miért hallottál mér élőben mangusztát? –kérdezett Harry

- Nem, de tévében láttam.

- Katynek igaza van, ez tényleg manguszta. –Liam és Louis az én pártomat fogta és „3 az 1 ellen” játékot játszottuk az éjszaka másik felében.