Part 23

Készítettem pár szendvicset és frissen facsart gyümölcslevet. Ezt mind kiraktam az ebédlő asztalra. Zayn csak nyugisan meccset nézett. Észre se vette hogy hangosan pakolászok a konyhában. Vagy nem is akarta észrevenni.

Én már készen voltam mindennel. Türelmetlenül leültem Zayn mellé. Minden kis pisszenésre az ajtó felé néztem. Nagyon vártam már hogy találkozhassak Willel. Olyan rég nem láttam. Láttam,hogy Zayn már kicsit ideges, de nem akartam szólni. Úgy csináltam,mintha nem vennék észre semmit, csak a tv képernyőjét bámulnám.

Csengettek. Hirtelen felugrottam a kanapéról és az ajtóhoz futottam. Eszeveszett gyorsasággal kizártam az ajtót. Ott ált szemben velem egy magas, barna hajú, zöld szemű srác. Nem lehetett már. Will Carter személyesen.

Nem haboztam, a nyakába ugrottam.

- Szia kislány! Hóhóóó! Állj le! Még megfojtasz! –Will

- Bocsi! Csak már annyira régen láttalak!

- Semmi baj. Amúgy jól megnőttél! Csinos vagy,mint mindig.

- Ó,köszi. –immáron lemásztam Will nyakáról.

- Milyen buta vagyok, gyere beljebb.

- Nagyon szép házatok van. Valami jó gazdag pasi szerezhettél magadnak. –Will

Gondoltam magamban, ha te tudnád hogy ki az a pasi…

- Gyere az ebédlőbe. Ott ül a barátom a kanapén. Meccset néz.

- Meccset? Akkor hamar összehaverkodunk. –Will

- Meghiszem azt.

Odasétáltunk a kanapéhoz, Zayn mellé.

- Will, hadd mutassam be a szerelmemet. Ő itt Zayn.

Will nagy szemekkel bámult Zaynre.

- Szia Will vagyok. Will Carter.

- Szia Zayn vagyok. Zayn Malik.

- Ugyan már. Nem kell bemutatkoznod. Ismerlek. Legalábbis látásból. –Will

- Igazán?

- Igen. Tudod a húgom nagy Directioner, szóval a szobája falán csak te vagy, és most meg itt élőben. Eszméletlen.

- Hát,köszi szépen. –Zayn nagyon távolságtartó, de viszonylag( haha, jó vicc) barátságos volt

- Látom épp meccset nézel. Kik játsszanak? –Will

- Anglia-Spanyolország. –Zayn

- Én a spanyolokat jobban szeretem. Szerintem jobban játsszanak. –Will

- Én pedig az angolokat szeretem jobban. –Zayn

- Will! Kérsz valamit inni?

- Egy pohár víz jól esne.

- Rendben. Egy perc és hozom.

Egyedül hagytam a 2 srácot. Mivel Zayn ellenségként tekint Willre, nem valami kedves vele. Most nem az a megszokott, huncut Zayn aki mindig mosolyt csal mindenki arcára. Nem, az most teljesen más helyzet. Josh-al még elvolt, főleg amikor megtudta hogy már családapa. De Will…Will teljesen más tészta.

Kimentem a konyhába egy pohár vízért. Jégkockákat is tettem bele, hogy jobban mutasson.

Amikorra visszaértem az ebédlőbe a 2 srác már egymás mellett ült. Will vidáman tömte Zayn fejét, ő pedig már majd szétrobbant az idegességtől. Látszott rajta,hogy nem nagyon bírja Willt. Sőt, féltékeny rá. Sőt, Zayn nem csak Willre, hanem minden hímnemű lényre féltékeny aki a közelembe kerül.

- Látom jól elvagytok.

- Jaja. Elvagyunk. –mondta Zayn unott arccal

- Meccset nézünk. Eddig nagyon érdekes. –Will

- Gondolom. De nem akarnál egy kicsit beszélgetni? Már ezer éve nem dumáltunk.

- Lehet róla szó. Már hiányzott a nevetésed.  –Will

Teljesen elpirultam. Zayn látta rajtam,hogy zavarban vagyok, azért még idegesebb lett. De próbálta nem mutatni. Csak az a baj hogy előlem nem tudja elrejteni a gondolatait. Minden az arcára van írva.

Kikapcsoltuk a tv-t és elkezdtünk Willel beszélgetni a régi szép időkről. Zayn meg csak csendben hallgatta a számára dögunalmas történeteket. Megtudtam,hogy Will pár napot itt tölt Londonban, a a közelgő suli miatt. Megpróbál szétnézni az iskolák között. Persze az utolsó utáni pillanatban. Jellemző. Mindig is ilyen volt. Mindig mindent az utolsó pillanatra hagyott.

Szinte az egész estét átbeszéltük. Úgy dumáltunk, mintha el sem szakadtunk volna egymástól. Zayn csak csendben ült és hallgatott.

Már éjfél felé járhatott,mikorra mindent átbeszéltünk és mindent kibeszéltünk a régmúltról és a jövőről. Még az újdonsült tetoválásomat is megmutattam neki. Szerinte nem Zayn nevét kellett volna magamra tetováltatnom,hanem inkább valami mintát,figurát vagy jelet. Zayn úgy csinált, mintha az egészet nem hallotta volna. Csak ült tovább csendben. Persze nagyon zavarta a dolog, látszott is rajta.

Később aztán Will udvariasan elköszönt és elment. Előtte még mondta,hogy reméli az elkövetkező napokban még látjuk egymást. Ja meg azt is mondta,hogy holnap majd felhív. Zayn odaszúrt még mellé egy halk, unott „hurrá”-t, de ezt Will már nem hallotta.

- Baby, tudom hogy féltékeny vagy! –mondtam

- Féltékeny? Ki? Én? Ugyan már! Egyszerűen csak nem szimpatikus nekem ez a gyerek. Ez minden. Még hogy én féltékeny…

Még ő kérte ki magának,hogy én hogy jövök azzal hogy azt mondom rá hogy féltékeny. Pedig tisztán látszott rajta,hogy az. Csak akkor lejjebb süllyedne a férfiúi önbizalma.

Később aztán mind  a ketten elmentünk aludni. A mai este után nem volt nehéz elaludnom. Nagyon sokat beszélgettünk Willel, ami elég fárasztó volt. Plusz még a tetoválás készíttetés is rátett egy lapáttal, szóval nem volt nehéz elaludnom.

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Sel anyukája hívott. Fogalmam sem volt róla,hogy mit akar ilyen korán. Felvettem a telefont.

Sírva közölte velem a rossz hírt. Azt mondta zokogva,hogy az éjjel  Sel balesetet szenvedett. Az egyik munkatársával éppen jöttek haza munkából,kocsival, és beléjük hajtott a részeg kamionos. Selt azonnal kórházba vitték. Jelenleg is műtik. A munkatársának már nem volt ekkora „szerencséje”. Ő sajnos a kórházba szállításkor meghalt. Pedig csak 1 évvel volt idősebb Selnél.

Amikor Sel mamája elmondott mindent,már megcsuklott hanggal, de elköszöntem.

Elkezdtem ordítani és sírni egyszerre. Most nem érdekelt,hogy ki lát és ki sem. Csak ordítottam a torkom szakadtából. A szemem alatt Niagara vízesés keletkezett. Egyszerűen nem tudtam felfogni a dolgot. Nem akartam elhinni hogy mi történt. Pont vele. Ez nem lehet igaz.

Zayn az egész beszélgetést hallotta. Megpróbált megnyugtatni, de semmi értelme nem volt a próbálkozásának.

- Azonnal menjünk be a kórházba. Most azonnal!

Zaynnek nem kellett 2x mondani, azonnal felkapta a nadrágját és a felsőjét. Én ugyanígy tettem. Villámgyorsan beiramodtunk a kocsiba és elindultunk a kórház felé.

Én az egész utat végig bőgtem. Már az összes levegőm elfogyott, mert a sírás annyira eluralkodott rajtam.

Odaértünk a kórházhoz. Én gyorsan berohantam, Zayn addig leparkolta a kocsit. Megkérdeztem a nővértől hogy hova vitték a barátnőmet.

Felrohantam lépcsőn a második emeletre. A folyosón már ott voltak Sel szülei és Niall.

Nekem az első dolgom volt szorosan megölelni Niallt. Látszott rajta,hogy ő is már sokat sírt. Szegénykém már totál kész van. Rólam nem is beszélve. Zayn sincs rendben, de ő megtartotta a szokásos férfiúi büszkeségét, és nem sírt. Legfeljebb belül.

Niallnek egy cseppet sem számított a férfi büszkesége. Ő ugyanúgy sírt,mint én.

Odamentem Sel szüleihez is. Azt mondták,hogy még most is műtik a lányukat. Az orvos nem mondott nekik semmit. Még a nővérek sem mondhattak semmit.

Odaültem Niall mellé és szorosan átöleltem. Tudtam,hogy most erre van szüksége. Egy megértő barátra.  Majd Zayn is odaült mellénk, aki megpróbált egy kis lelket önteni Niallbe,persze sikertelenül. Most nem hatott semmi. Még a kaja sem. Még a kaja szó hallatán is rosszul volt. Most csak egy a legfontosabb: hogy Sel túlélje a műtétet.

Már egy jó háromnegyed órája ülhetünk a műtő terem előtt. Még mindig semmi válasz. Csak ültünk csöndben és néztük a földet. Sel mamája gyakran a plafont is figyelte. Azon gondolkoztam,hogy fel kéne hívnom Willt. Ő is nagyon jó barátja volt Selnek, kb. ugyanúgy ismeri,mint engem. Joga van tudni.

Felhívtam. Azt mondta,hogy egy perc és itt lesz. Zayn nem nagyon örült neki,hogy ő is itt lesz. Véleménye szerint csak meg akar kaparintani engem. De ebben a helyzetben ez most hidegen hagyott. Jelenleg Sel a legfontosabb.

Will pár perc múlva megérkezett. Először mindenkit üdvözölt, aztán átölelt engem. A bőgésem már többnyire csillapodott, de az aggodalmam és az idegességem a tetőfokot súrolta.

Láttam,hogy Zayn és Will olyan furcsán néznek egymásra, de most ez volt a legkevesebb gondom.

Már senki sem bírt állni,mindenki elkezdett fel-le sétálgatni a folyosón. Egyszer csak az orvos,aki a műtétet végezte, kijött a műtőből.

- Önök a lány szülei? –az orvos

 - Igen,mi vagyunk. –Sel szülei

- A műtét teljes mértékben rendben ment. – mindenki fellélegzett. –de az életveszély még mindig fent áll. Kérem,hogy ma ne látogassák meg. Szüksége van a pihenésre. Sajnos azt kell hogy mondjam hogy minden az éjszakától függ. Ha a szervezete ellenáll, akkor a lányuk teljes mértékben felépül. De ha nem, akkor…

- Kérem,ne is folytassa. –Niall

- Ahogy óhajtja fiatalember! –az orvos

- Elnézést, mennem kell egy másik műtétre..

- Nem is láthatjuk a lányunkat? –Sel mamája

- Sajnos ma nem. Ahogy mondtam. Minden az éjszakától függ. Mást nem tehetünk, csak várunk. Várunk,hogy felépül, vagy sem. Ez minden amit tehetünk. De most tényleg mennem kell. Most hoztak be egy kisfiút vese átültetésre.

Most már tudjuk,amit tudnunk kell. Sel élete egy éjszakán múlik. Vagy túléli,vagy nem.

Amint az orvos befordult a folyosó végén, menten elkezdtem sírni. Zayn már éppen felállt,hogy megöleljen, de Will gyorsabb volt. Ismét megölelt. Ezt Zayn nem nézte jó szemmel, de nem akart jelenetet rendezni,pont most. Az nem lenne helyes, és csak rontana a helyzeten.

Sel szülei kénytelenek voltak elmenni. Először megpróbáltak bejutni Selhez, az orvos szavai ellenére, de a nővérek megállították őket. Ilyen komoly műtét után csak a főorvos mehet be hozzá és egy nővér. Ezt a szabályt muszáj volt betartani. Sel érdekében.

Szóval Sel szülei kénytelenek voltak elmenni. Azt mondták,hogy elmennek az én szüleimhez elmondani a történteket. Nekem eszembe se jutott anyáéknak elmondani a dolgokat, egyből rohantunk a kórházba.

Niallnek úgy kellett könyörögni hogy induljunk. Nem akarta itt hagyni élete szerelmét. Nagy nehezen rászedtük az indulásra. Először úgy volt,hogy Niall hozzánk jön, de utána meggondolta magát. Szeretne kicsit egyedül lenni. Mondjuk ezt megértem.

Willt is hazavittük és Niallt is. Mis is kénytelenek voltunk hazamenni.

(Immáron otthon)

- Csak ez a semmittevés…ez idegesít. Mindent megtennék érte, de mégsem tudok semmit. Ez olyan lehetetlen helyzet.

- Igen, az. De az is lehetetlen helyzet,hogy az a szemét ott ölelget és tapiz téged a kórház kellős közepén. Most komolyan. Nem szégyelli magát? Nem sül le a bőr a képéről? Ekkora tahót. –mondta Zayn idegesen

- Most tényleg! Ez a legnagyobb bajod? Csak erre tudsz gondolni? A féltékenység beszél belőled! Nem ismerek rád.

- Hogy ne lennék féltékeny, amikor szemmel látható hogy ez a hadd ne mondjam ki rád van kattanva. Egész végig téged figyelt. Egyébként meg szerinted miért jött  vissza Londonba?

- Zayn, ezt nem hiszem el! A legjobb barátnőm élet-halál közt van, te pedig a féltékenységeddel jössz?

- Hidd el, együtt érzek Sel szüleivel és Niallel is. Sőt, nagyon sajnálom ami történt. De akkor is ez a f@#z teljesen rád nyomult. Most pedig kihasználja a helyzetet,hogy gyenge és sebezhető vagy.

- Nem ismerek rád! te teljesen hülye vagy…

- Én lennék a hülye? Nem én hívtam fel ezt a barmot,hogy jöjjön oda a kórházba.

- Miért baj hogy felhívtam?

- Képzeld,hogy igen. Én tudom milyen lelki állapotban vagy most és hogy milyen sebezhető vagy. Egy gyenge pillanat és…

- Egy gyenge pillanat és mi? Mondd ki hogy mire gondoltál! Na mondjad!

(megcsörrent a telefonom)

Kénytelen voltam felvenni, de nem baj, mert úgysem akartam folytatni a vitánkat Zaynnel.

Liam volt az.

- Szia Katy! Hallottuk mi történt. Itt vagyunk mind a négyen. Niall is itt van. Ő már elmondott mindent. Nagyon sajnálom a dolgot. Rajzoltunk neki valamit. Én, Harry és Louis. Ha meggyógyulna… Várj. Rosszul fogalmaztam. Vagyis majd miután meggyógyult, odaadjuk neki.

- Hát Liam, remélem igazad lesz.

- Egyébként te jól vagy?

- Ne is kérdezd! Teljesen kivagyok.

- Gondolom. Amúgy már Danielle és Eleanor is tudnak a balesetről. Mindenkit beavattam.

- Köszi hogy szóltál nekik. Nekem nem lett volna erőm elmondani.

- Ugyan már. Ez a legkevesebb.

- Aranyos vagy,hogy így gondoskodsz mindenkiről. Legalább valaki…

- Miért mi van Zaynnel?

- Hosszú…

- Összevesztetek? Mit csinált már megint?

- Liam! Ez hosszú.

- Jó,jó. Nem avatkozok bele. Nem akarlak még jobban felidegesíteni.

- Hidd el, ennél már úgysem lehetek idegesebb.

Pár perc beszélgetés után mind a ketten letettük a telefont. Majd folytattuk a nem kívánt vitát.

- Helyes. Most hirtelen mindenki jobb lett nálam?

- Te akartad így.

- Rendben….Figyelj! Felelj egy kérdésre! Jártatok valaha Willel?

- Te Úr Isten! Nem hiszem el hogy még mindig itt jársz!  A barátnőm kórházban van nem érted?

- Én értem, csak meg szeretném tudni az igazságot. Szóval? Voltatok már együtt valaha is?

- Nem voltunk és nem is leszünk együtt soha. Ezt akartad hallani?

- Valahogy ez nagyon sántít.

- Mi már megint? Zayn, komolyan mondom nem ismerek rád. Még nem láttalak ilyennek.

- Én meg rád nem ismerek. Ugye tudod hogy kiszúrom a hazug embereket. És te most az vagy.

- Ó! Szóval már ott járunk hogy hazugnak nevezel.

- Miért nem így van? Ahogy Will rád nézett…nem szimpla barátság volt a szemében.

- Lehet neki az van… -nem hagyta hogy elmondtam a mondat másik felét, a szavamba vágott

- Szóval nem tagadod le!

- Ugyan mit? Hogy régen szerelmes volt belém? Lehetséges. Nem tudom.

- Így már minden világos.

- Figyelj! gondolj, amit csak akarsz! Nekem most a barátnőm a legfontosabb, és ha tudni akarod… már nagyon meg bántam a tetoválást. Rossz nevet választottam.

- Szóval így. Akkor írasd magadra annak a bunkónak a nevét.

- Figyelj Zayn! Hagyjuk abba jó? Elegem van! – megkaptam a táskámat és az ajtó felé iramodtam

- Most mégis hová mész?

- Nem mindegy? –nem vártam meg a válaszát, kiléptem az ajtón. Fogtam egy taxit és Liamék háza felé indultam.

Nem hiszem el hogy pont ilyenkor jött rá a féltékenységi roham. Lehet hogy Will többet érez irántam szimpla barátságnál, de én mindig is barátként tekintettem rá. Meg sem fordult a fejemben hogy járjunk. Zaynt teljesen elöntötte a féltékenység. Mondjuk az igaz, hogy ő is nagyon aggódik Sel-ért. Lehet az aggodalom is beszél belőle. Olyan hülyeségeken akad fent,hogy az hihetetlen.

Odaértem Liam házához. Már mindenki ott volt. Liam,Niall,Harry és Lou is.

Liam nyitott ajtót. Látta rajtam,hogy sírok.

- Szia Katy! Hát te hogyhogy itt?

- Zayn… -mondtam halkan, sírva.

Liam nem szólt semmit, csak jó erősen megölelt, majd beinvitált a lakásba.

Mindenki a kanapén ült. Louis éppen Niallt vigasztalta.

- Sziasztok! –intettem egyet a kezemmel,hogy ha esetleg nem hallották volna a halk, rekedtes köszönésemet, nem mondhatják hogy nem köszöntem.

- Szia Katy! –Harry

- Hű! Rosszul nézel ki! –Louis

- Ne is mond. Összevesztünk Zaynnel.

- Pont most? Ugye nem Sel miatt? –Niall

- Nem, nem Sel miatt. Egészen más miatt. De kérlek,ha hívna akkor ne mondjátok meg neki hogy itt vagyok.

- Rendben. titokban tartjuk. –Liam

- Még mindig semmi hír Selről? –Niall

- Még semmi. Nem tudok semmit. Csak annyit,mint te.

- Katy! Kérhetnék valamit? Megölelnél? –láttam Niall arcán,hogy teljesen el van keseredve és szeretetre vágyik.

Én nem szóltam semmit. Egyből odamentem Niallhez és megöleltem. Megint elkezdtem pityeregni.

- Niall hajthatatlan. Már ezerszer megölelt minket, de semmi hatása. –Harry

- Megértem. –mondtam halkan, sírva Niall háta mögül.

- Amúgy min vesztetek össze? Ha megkérdezhetem… -Liam

- Zaynre rájött a féltékenységi roham. Willre féltékeny. Az lehet hogy Will többet érez irántam,mint szimpla barátság, de én csak barátként tekintek rá és ezt majd meg is mondom neki. Csak Zayn ezt képtelen megérteni. A bolhából elefántot csinál. Főleg most, hogy Sellel ez történt.

- A legjobbkor tudott időzíteni. –Harry

- Nekem mondod? Duplacsavar. Az egyik pofon jön a másik után.

(megcsörrent Liam telefonja.)

- Zayn hív. –Liam

- Vedd fel nyugodtan, de mond meg,hogy nem vagyok itt és hogy ma még nem is láttál.

Liam felvette a telefont.

- Szia Zayn! –Liam

-Szia Liam! Nem tudod véletlenül hogy hol van Katy? Szó nélkül elment. –Zayn

- Ma még nem láttam,bocsi. Csak telefonon beszéltem vele nemrég. –Liam

- Értem. De ha esetleg betévedne hozzád akkor kérlek hívj fel.

- Rendben. Te leszel az első akinek szólok.

- Oké. Köszi szépen. Szia.

- Nem szeretek hazudni Zaynnek. Biztos vagyok benne hogy majd berág ránk, amiért nem mondtuk el hogy itt vagy. -Liam

- Úgy is megbocsát.

- Igen, csak azt nagyon nehéz elérni nála. –Harry

- Figyelj Liam! Szeretnék kérni egy hatalmas szívességet.

- Úgy érted egy hatalmas második szívességet. –Liam

- Úgy is mondhatjuk.

- Mi lenne az?

- Aludhatnék ma nálad? Persze előtte megbeszélem Daniellel.

- Nem szükséges. Ő is itt alszik ma. –Liam

- Jaj, de akkor zavarni fogok…

- Nem fogsz zavarni, épp ellenkezőleg. Legalább egy kis életet lehel beléd. Fal fehér vagy.

- Rendben. De tényleg nem baj ha ma itt alszok?

- Dehogy baj. De ha még egyszer megkérded, mérges leszek. –Liam

- Rendben. Akkor befogom a szám.

- Szerintem ketten alszunk ma itt. –Niall

- Persze, a kórház úgy is közelebb van innen. Itt aludhattok mind a ketten. Vagy tudjátok mi? Aludjon itt mindenki. Legalább ha kapunk valami hírt Selről akkor mindenki egyszerre tudja meg. –Liam

- Jó ötlet. –Harry

- Részemről is. Legalább addig tudom ölelgetni és vigasztalni Niallt. Nehogy magába forduljon. Ma még nem evett semmit. Szerintem megbetegedett. –Lou

- Megértem. Nekem egy falat sem menne le a torkomon. –Harry

- Katy, neked Danielle ad majd valami ruhát. –Liam

- Előre is köszönöm neki. Nagyon rendesek vagytok.

- A barátokért mindent. –Liam

Itt ülünk mi, öten, Liam házában, búslakodva, csendben a csodára várva. Veszélyben van a legjobb, legkedvesebb barátnőm élete és veszélyben van az én életem is. Persze teljesen más értelemben. Lehet hogy ez a veszekedés véget vet a kapcsolatunknak? Vajon mi fog történni,ha Sel…bele sem merek gondolni. Teljes kételyek közt vagyok. Az agyam folyamatosan pörög mindenen és mindenkin. Itt már csak a csoda segíthet. Nem tehetünk mást, csak várunk és várunk. Várjuk hogy mi fog történni Sellel, és várom hogy mi lesz Zaynnel.

Part 22

Egy kicsit elszunyókáltam. Elnyomott az álom. Elég rendesen megbetegedtem, de a legrosszabb a láz. Az szinte elviselhetetlen. Érzem hogy az egész testemet forróság veszi körbe. A torkomról nem is beszélve. Nem tudok rendesen nyelni. Nem kellett volna annyit szaladnom a labda után tegnap. Abban izzadtam meg ennyire. Az még rá tesz egy lapáttal,hogy éjjel hideg volt. Konkrétan ezért lettem beteg. Szerencsére tüdőgyulladásom nincsen, csak elkaptam valami vírusos betegséget, amivel megfertőzhetek akárkit. Na pont ez itt a baj. Hiába mondanám Zaynnek,hogy legyünk egy pár napot külön, ő meg sem hallaná. Abba is nehezen egyezett bele hogy külön szobában aludjunk. A kis makacs, de pont ezért szeretem.

Amikor felébredtem a nem túlzottan mély álomból, Zayn már ott ült az ágyam mellett egy kis széken. Aprókat pislogtam rá és a szememet törölgettem, úgy, mintha 1 hete nem aludtam volna. Pedig ez a két óra, ez semmi se volt.

- Jól tetted hogy aludtál egy kicsit. Legalább hamarabb gyógyulsz! Szóltam a többieknek is hogy mi a helyzet veled, mindenki a jókívánságait küldi neked, sőt Harry és Liam még rajzoltak is neked. –odanyújtott hozzám egy lapot. Nagyokat kellett pislognom,hogy rendesen lássam a képet, mivel a szemeimet is alig tudtam kinyitni.

Átvettem tőle a rajzot és magam elé tartottam.

- De szép oroszlán! Ez igazán kedves tőlük.

Zayn lehajtotta a fejét és úgy vigyorgott az orra alatt, majd ismét rám nézett és így szólt:

- Gondoltam és ők is mondták hogy biztos oroszlánt fogsz mondani. Ez egy koala. Egy bambusz fára felkapaszkodva.

- Ja,hogy koala. Értem. Na mondjuk ki nem vettem volna belőle hogy ez egy bambusz.

- Hidd el, én sem. –nevetett

- Mondd meg neki,hogy köszönöm szépen, és hogy nagyon aranyosak.

- Oké átadom. Amúgy már jobban vagy? Vagy hülyeséget kérdek?

- Nem sok mindent javultam, de az alvás jól esett. Csak azon aggódom,hogy el ne kapd tőlem. Nem szeretném ha pont most betegednél meg. Meg amúgy is akkor ki ápolna engem? –mosolyogtam

- Szóval ennyire rá vagy szorulva Zayn nővér segítségére?

- Óha! Most már Zayn nővér vagy?

- Ezek szerint.

Zayn a semmiből köhintett egyet. Én úgy megijedtem,mint még soha.

- Na ezt mondtam. Ezt akartam elkerülni.

- Nyugi, nem lesz semmi bajom. Elmentem az orvoshoz,amíg te aludtál és adott egy injekciót. Azt mondta hogy semmi bajom nem lehet. Ellentétben veled. Te elég rosszul nézel ki. Fal fehér vagy.

- Ez megnyugtat hogy be lettél oltva. Legalább ez a teher lekerült a vállamról. Most már csak nekem kell meggyógyulnom.

- Hát az nem lenne rossz. Még vannak terveim így a nyár végére.

- Még mindig nem fogytál ki az ötletekből? –nevettem

- Ha te tudnád mennyi minden van a fejemben…

- Akarjam tudni?

- Inkább ne! Az lesz a legjobb.

- Szerintem is. Amúgy nem is mondtam, de már a sulit is elintéztem. Csak hétfőn, kedden és szerdán van tanítás. Hiszen ez az utolsó évem.  Itt már minden mindegy.

- Szóval minden mindegy? Érdekes…

- Na azért nem minden. Választhattam volna egész hetes szakot is, de akkor kevesebb időt tölthetnék veled. Azt meg nem akarom.

- Hát azt én sem.  Csak én meg azt nem akarom hogy a tanulásod rovására menjen.

- Nyugi, nem fog. Ígérem.

- Hiszek neked és bízok benned.

Közel hajolt hozzám és egy hatalmas öleléssel ajándékozott meg.

Később el kellett mennie egy megbeszélésre a menedzserükkel.  Meg kellett vitatni a még el nem rendezett dolgokat az albummal kapcsolatban. Igaz, azt ígérte, hogy a nyáron nem fog dolgozni, de ez most tényleg fontos, és én ezt száz százalékosan megértettem. Most úgy is beteg vagyok. Úgysem tudnánk sehova sem elmenni.

De még mielőtt elment arra a fontos megbeszélésre, megparancsolta, hogy pihenjek és aludjak egyet. Úgy is tettem. Legalább is félig. Pihentem egy kicsit, de nem tudtam aludni mert olyan hőség volt. Komolyan mondom lehetett olyan 38°C. Plusz még a lázam is hozzátett egy lapáttal, szóval egy svéd szaunában éreztem magam. Szó szerint.

Kínomban felkapcsoltam a TV-t. Ott sem volt semmi. Komolyan mondom, ez a nap unalmasabb már nem is lehet. Kénytelen voltam megfogadni Zayn tanácsát és aludni egy keveset. Mást nagyon nem tudtam volna csinálni.

Sikeresen aludtam pár órát. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Erre sikerült felkelnem.

Ismeretlen szám. Vajon ki lehet? Na mindegy, felveszem.

- Igen, tessék? –mondtam

- Szia Katy! Will vagyok! Will Carter. Emlékszel még rám?

- Will? Úristen! Már hogyne emlékeznék! Úristen! Mi van veled? Már ezer éve nem láttalak.

- Hát már én sem. Csak hallottam,hogy elköltöztél Liverpoolból. Gondoltam megkérdem mi újság veled.

- Hát igen. Most már itt fogok élni, Londonban. Végleg.

- Értem.

- Amúgy honnan van meg a számom?

- Nekem mindig meg is volt a számod.

- Ja értem. Majd akkor gyere el kicsit beszélgetni. Most kicsit beteg vagyok, de majd ha meggyógyultam eljöhetnél. Hallod már! Ezer éve nem láttalak.

- Hát még én.

- Na jól van. Akkor megadom a címemet és majd gyere el valamikor.

- Nem szükséges. Tudom hova költöztetek a szüleiddel.

- Én már nem a szüleimmel lakom. Már onnan is elköltöztem.

- Nahát! Le vagyok maradva.  Hova költöztél? Albérletbe?

- Hát, nem egészen. A barátommal közös házban lakunk.

Egy pár másodperces csönd után ismét megszólalt:

- Van barátod?

- Igen. Már egy ideje.

- Értem…akkor lesz miről beszélgetni.

- Hát lesz.

Még egy pár percet beszélgettünk, majd mind a ketten letettük a telefont.

Már ezer éve nem beszéltem Willel. Azért annyira régóta nem ismerjük egymást, mint Josh-al, de közöttünk mindig is szorosabb volt a kötelék. Liverpoolban ismerkedtem meg vele. Ott laktak az utcánkban, csak aztán ők is elköltöztek San Fransiscoba. Később aztán hallottam hogy visszaköltöztek Liverpoolba, de utána már nem tartottuk a kapcsolatot. Abban az időben nagyon sokat lógtam vele. Olyanok voltunk, mint a testvérek. Ő persze mindig többet akart, de én csak testvérként tudtam tekinteni rá.

A telefonhívás után egyből megjött az életkedvem. Már annyira nem volt melegem, s még a lázam is lement. Úgy látszik csak ennyi kellett a gyógyuláshoz. Csak az a baj,hogy a torokfájásomon nem tudott csillapítani. Az ugyanúgy fáj.

Zayn is már hazaérkezett a megbeszélésről. Hallottam a kulcscsörgést az ajtóban. Az volt az első dolga hogy feljött hozzám. Belépett az ajtón és látta,hogy vidáman üldögélek az ágy szélén, immáron felöltözve.

- Szia baby! Hát te? Már jobban vagy?

- Szia szerelmem! Igen, már jobban vagyok. Hála Willnek.

Amint kimondtam a gyerekkori barátom nevét, egyből megváltozott az arckifejezése. Felemelte mindkét szemöldökét és tátott szájjal bámult rám.

- Will? Milyen Will?

- Will Carter. Egy régi barát. Nemrég hívott. Meghívtam egy kis beszélgetésre. Nem gond ugye?

Láttam az arckifejezésén,hogy igen is nagy baj hogy meghívtam, de nem merte kimondani.

- Nem baj. Nekem nyolc. –vállat vont, mint akit egy cseppet sem érdekel a dolog. Na persze. Épp ellenkezőleg. Nagyon is érdekli, csak nem akarja hogy lássam. Pedig én nagyon is látom.

- És mikor jön a barátod? Hogy is hívják? - persze tudta a nevét, csak direkt csinált úgy, mintha nem tudná.

- A neve Will. Azt mondtam  neki,hogy majd csak akkor jöjjön ha már meggyógyultam, és mivel én már egész jól vagyok…

- Neeem. Még nem vagy jól. Fal fehér vagy. Biztos lázad is van.

- Nincs lázam. Az előbb megmértem.

- Óh. Értem. Na mindegy. Felőlem jöhet.

- Tudtam hogy megérted. –odamentem hozzá és egy csókot adtam a szájára.

 - Zayn bácsi mindent megért. –nevetve a szemöldökét emelgette

- Olyan cuki vagy!

- Hihi. Tudom. –mondta huncut mosollyal

Mivel már ¾ részben meggyógyultam, lementem a konyhába valamilyen vacsorát készíteni. Zayn óhaja süt csirke volt burgonyával.

Elkészítettem a vacsorát, és asztalhoz ültünk. Csendesen falatoztuk a csirkefalatkákat. Az evés közben folyton Zayn tetoválásait néztem. Jelenleg 9 van neki, különböző helyeken. Nekem annyira tetszenek…Valahogy mindegyiknek van valami mondandója. Eszembe jutott,hogy mi lenne, ha nekem is lenne egy. Mondjuk ott, ahol Zaynnek van a szív tetoválása. Mondjuk azt nem tudom hogy mit szólna hozzá. Meg kéne kérdeznem.

- Zayn?

- Igen?

- Azon gondolkoztam,hogy mi lenne ha nekem is lenne egy tetoválásom?

Ő csak nagy szemekkel meglepődve nézett rám. Első hallásra nem hite el hogy mit mondok.

- Ez most komoly? Kayt! Ne szivass!

- Teljesen komoly.

- Ez hülyeség. Verd ki a fejedből.

- Miért is?

- Csak mert.

- Jobb indok?

- Sajnálom. Jobb indokot nem tudok.

- De most komolyan? Az miért baj ha én is akarok egyet? Neked is van.

- Hát nem tudom Katy! Attól függ hogy hova és mit szeretnél.

- Ide szeretném(mutatta a helyet) és a te nevedet.

- Na ezt végképp elfelejtheted!

- De miért?

- Csak mert.

- Most pontosan úgy beszéltél mint anya. Rémisztő.

- Ő is ugyanezt mondta volna. Amúgy hogy jött ez az ötlet?

- Vacsora közben nézegettem a tetkóidat és…ugye azt már mondtam hogy nagyon tetszenek…és…kitaláltam hogy én is szeretnék.

- Nem támogatom az ötletet.

- Mindegy. Akármit is mondasz, akkor is lesz tetoválásom. Nem tudsz lebeszélni.

- Azt hiszed? Bezárlak egy toronyba,mint Fionát, és addig nem engedlek ki onnan, amíg meg nem gondoltad magad.

- És ha lesz egy szőke herceg,aki majd megment? Akkor mi lesz?

- Akkor átírom a mesét.

- Az nehéz lesz.

- Tudom. De ha meg se próbálom…

- Veled nem érdemes vitatkozni. Úgy is mindig neked van igazad. Kivéve amikor nem. Most nekem van igazam. Így is, úgy is csináltatok egy tetoválást, és ha még jobban ellenkezel,akkor kettőt is.

- Szóval a tiéd az utolsó szó!

- Így van, ahogy mondod.

- Akkor meg sem szólalok. Elég egy tetkó, nem hogy kettő. Mostantól csendben leszek.

- Helyes válasz.

- De előre szólok,hogy fájni fog. Én férfiből vagyok, el tudom viselni a fájdalmat.

- Na, most jön a macsó duma.

- Ez nem macsó duma, ez az igazság. Szerintem az utolsó pillanatban úgy is meghátrálsz.

- Úgy ismersz?

- Igen!

- A francba,tényleg. Na de most össze fogom szedni magam.

- Na arra kíváncsi leszek.

- Ott fogsz ülni az első sorban és végignézni ahogy a tű hozzáér a bőrömhöz.

- Mozijegyet ne vegyek? –nevetett

- Azt nem kell. Egyébként nem ismersz valami jó tetováló szalont?

- Dehogynem. Van egy nagyon jó. Ott csinálták az első tetkómat.

- Akkor oda megyünk.

- De figyelj! Pont az én nevemet akarod?

- Miért ki másét?

- Nem tudom. Nem akarsz inkább valami mást?

- Nem. A te nevedet akarom.

- És pont oda?

- Az még nem száz százalék.

- Ha engem kérdezel én a csuklómra íratnám. De ez csak az én véleményem.

- Ez tényleg jó ötlet. Akkor oda lesz.

- Te tudod. Csak kérdezd meg előtte a szüleidet.

- Persze, majd megkérdem. Érdekel az ő véleményük is.

- Egyébként már kezdek megbarátkozni az ötlettel. Egy „Zayn” felirat a csuklódon…legalább mindenki tudni fogja hogy az enyém vagy.

- Na látod? Mindennek megvan az előnye!

- Ez látod igaz!

- Na,akkor mikor megyünk tetováltatni? Én már ma is elmennék. Már nem vagyok beteg. Csak a torkom fáj. Azt meg kibírom valahogy.

- Figyelj! Lehet róla szó. Csak előtte odaszólok Phoenixnek.

- A tetováló srácok így hívják?

- Ja. Ez a beceneve.

- Értem. Akkor hívd fel és kérdezd meg hogy a mai nap szabad-e. Addig én felhívom anyáékat.

- Rendben.

Na! Felhívtam anyáékat. Először hallani sem akartak a dologról, arra utalva,hogy még túl fiatal vagyok. Aztán egy jó fél órát kellett győzködnöm hogy igent mondjon. Sikerrel jártam. Ismét.

Zayn is megkérdezte a tetoválós srácot, a mai nap szabad neki. Minden sínen megy. Csak ez a fránya torokfájás  ha nem lenne…

Fél 6ra kaptam időpontot Phoenixhez.

Elindultunk taxival a szalonba. A legjobb,hogy London másik végében van, úgyhogy egy kicsit kocsikáztunk.

Odaértünk. Egy hatalmas épület fogadott. Bementünk a hatalmas fa ajtón. Egy agyontetovált, kigyúrt latin férfi fogadott minket.

- Hello Zayn! -Phoenix

- Szia haver!  Őt itt a barátnőm, Katy. Ő szeretne varrattatni magára. –Zayn

- Hello kislány. Phoenix vagyok.

- Szia. Ez a rendes neved?

- Nem. A rendes nevem Santiago Carlos Federico di Murenho Rojas.

- Maradjunk a Phoenixnél. –bólintottam

- Rendben. Hova szeretnéd és egyébként mit? –Phoenix

- A csuklómra egy Zayn feliratot. Pont ide. –rámutattam a csuklóm egy részére

- Rendben. Gyere, aláírjuk a papírokat és már bele is vághatunk. Zayn, addig te ülj le. Mindjárt jövünk. –Phoenix

A srác aláíratott velem valami nem tudom milyen papírokat. Azt mondta hogy ezt minden tetoválás előtt alá kell írni. Ha esetleg valami baj történne. De azt mondta,hogy nem fog. Hát remélem is.

Leültetett maga elé egy székbe. Bekente a kezem valami fertőtlenítő löttyel. Közben elmondtam,hogy pontosan hogyan is szeretném a tetkót.

Amikor megláttam azt a tetováló izét a kezében, totál berezeltem. Zayn jól tudta. Nyuszi vagyok.

Zayn közelebb húzta a székét az enyémhez és megfogta a másik kezemet.

- Hunyd le a szemed. Nem fogsz semmit sem érezni.

Lehunytam a szemeimet és erősen szorítottam a kezét. A tű már a bőrömhöz ért…és egy cseppet sem fájt. Akkor miért mondta Zayn,hogy fájni fog? Lehet hogy csak el akart ijeszteni?

Szóval egy cseppet sem fájt ahogy a tű a csuklómhoz ért. De azért végig fogtam Zayn kezét.

Vége lett a munkának, kész lett életem első tetoválása, egy Zayn felirat a csuklómon. Phoenix azt mondta hogy max. pár napig ne érje víz. Addig leragasztja.

Mind a ketten elköszöntünk Santiago Carlos Federico di Murenho Rojas-tól.

Ugyanúgy ahogy jöttünk, most is taxi vitt haza minket. Otthon lefotóztam a kötést és feltettem Twitterre. Hadd találgassanak, hogy mi lehet a kötés alatt.

Azon gondolkoztam,hogy mivel már egész jól vagyok, nem-e hívjuk meg ma Willt. Csak egy kicsit beszélgetni.

Zayn beleegyezett, de láttam az arcán némi féltékenységet. Pedig nincs oka féltékenynek lenni. Meg amúgy is. Legalább megmutatom Willnek az újdonsült Zayn-es tetkómat.

Felhívtam őt, és egyből igent mondott a meghívásomra. Lediktáltam a címünket, ugyan azt már nem  mondtam el hogy Zaynnel élek együtt. Az legyen meglepetés.

Part 21

-Figyeljetek! mit szólnátok, ha fociznánk? –Zayn

Savanyú arcot vágtam, majd Eleanorra néztem, akinek hasonlóan bizarr volt a mimikája.

-Most komolyan Zayn? Komolyan? Focizni? Egyáltalán hol? A legközelebbi pálya 2 órányira van. –Eleanor

-Nyugi. Ne kellene sokat menni. Itt van a pálya a kert végében. A mi pályánk. –Zayn

-Mi van? Te most hülyéskedsz? Milyen pálya? –nem értettem az egész dolgot.

-Focipálya. Nem is szeretnék football pályán krikettezni. –Zayn

-Nagy ötlet ! Én benne vagyok. –Niall

-Egyből gondoltam hogy te benne leszel. Amit Zayn kitalál, szinte mindenben benne vagy. –Sel

Én még mindig ott jártam hogy a kert végében vagy egy focipálya.

-De most komolyan Zayn? Ha tényleg van ott egy pálya, az a miénk? Vagy mi?

-Persze hogy a miénk. Csak nem gondolod hogy sportpálya nélkül fogok házat venni ? –Zayn

-Ezeszembe sem jutott.

-Ejnye! –Zayn rázta a fejét

-Én nem focizok! Nem is tudok! Meg amúgy is. –Danielle a hatalmas magassarkújára mutatott. Ebben tényleg nem lehet focizni. Szerencsére a többiek sportcipőben voltak.

-Na nézzük meg azt a pályát! –Harry

-Na nézzük. –Louis

Mindnyájan kisétáltunk a házból, át a kerten keresztül. Egy hatalmas bambusznádból álló kerítéshez értünk. Azon volt egy titkos ajtó. Ott bementünk. Tényleg egy focipálya van a kertünkben. Észveszejtő.

-Szóval tényleg igaz…  -mondtam elcsodálkozva

-Miért? Szoktam én hazudni neked? –Zayn

-Nem tudom. Nem tudok róla. –nevettem. Ő is nevetett. Vette a lapot.

-Most komolyan itt akartok focizni? Éjfél előtt 8 perccel? –Danielle az órájára nézett majd Liamre.

-Mi van? Az éjjeli mozgás nagyon jót tesz a szervezet működésének. –Liam

Liam ezt úgy adta elő, mint valami orvostanhallgató meteorológus. Persze egyből mindenki rosszra gondolt. Hiába. Perverz bagázs ez.

-Korom sötét van. –kijelentettem

-Megoldom. –Zayn

-Igen, így van. Zayn bácsi mindent megold. –mondtam vicceskedve.

-Megint az a Zayn bácsi… -mondta Zayn, miközben már majdnem a pálya túloldalán járt.

A pálya másik szélén volt egy hatalmas oszlop. A korom sötétben nem nagyon tudtam kivenni belőle,hogy mi lehet az, de Zayn tudta. Odament a rejtélyes oszlophoz, majd megnyomott rajta valamit, és mentem világosság lett. Most már rájöttünk, hogy a kinti villanyvezeték volt az.

-Mondtam én. Zayn bácsi mindent megold. –kiabáltam Zaynnek, aki már visszafele tartott a pálya másik oldaláról.

-Akkor most mondjátok meg hogy mégis miben játsszak? –idegeskedett Danielle

-Dan! Semmi gond. Mindjárt hozok egy tornacipő. –próbáltam megoldani a helyzetet.

-Azt csak úgy előre mondom hogy akárki is lesz a másik csapatban, veszteni fogtok. –Tom

-Persze. El is hisszük. –gúnyolódott Sel

-De komolyan. Akár hiszitek akár nem, Anthony jobban focizik, mint táncol. –Danny

-Csak az a baj, hogy más elég kómásak vagytok. Főleg Harry és Louis. –Liam

-Akkor őket tegyük egy csapatba. –Anthony

-Egyetértek. Amúgy hogy lesznek a csapatok? –Danielle

-Hát, nem tudom, de nem lehetne úgy hogy először megmutatjuk mit tudunk, mi srácok és utána csinálunk koedukált csapatokat? –Zayn

-Nekem oké. –mondtam

-Felőlünk is. –Anthony

Mi leültünk a kispadra, ami a pálya mellett volt. Szerencsére jó helyen volt elhelyezve, mivel pár centivel arrébb már a neonfény erősen világított volna a szemembe.

Szóval mi, a 4 csaj, leültünk a kispadra, figyelni a 8 pasit. Az egyik csapatban Zayn, Liam, Danny és Niall volt, míg a másikban Louis, Harry,Tom és Anthony volt. Az egyik kapus Niall, a másik kapus pedig Tom volt.

Belekezdtek a játékba. Először Zaynnél volt a labda (hol máshol lett volna?), majd átpasszolta Liamnek, aki kapura tört, de Tom kivédte. Majd újból, de most Danny próbált kapura rúgni, sikertelenül. A másik csapatban Harry és Louis még a labdába sem találtak bele, annyira részegek voltak, csak röhögtek össze-vissza a pályán.  Meg kell hogy jegyezzem, a pályán sok Larry Stylinson momentum volt.

Még csak pár perce mehet a meccs, de Liam máris gólt rúgott. Én, Danielle és Sel felugrottunk és állva tapsoltunk a srácoknak. Szépen összehozták.

Nem telhetett el pár perc az első gól óta, a másik csapat máris rúgott egy gólt. Anthony rúgta Harry-nek, aki valahogy befejelte a kapuba. Ezt Niall már nem tudta kivédeni. Most Eleanor ugrált örömében. Immáron 1:1 volt az állás.

Kiabáltam Zaynnek,hogy passzolja le Liamnek a labdát, de ő csak vitte és vitte előre. Még Liamet is, aki kiváló futó, még őt is lehagyva gólt rúgott. A gól után odarohant hozzám,mint egy kisgyerek aki most rúgta élete első gólját. Lényegében igaz is volt. Most rúgta élete első gólját, úgy , hogy én is ott vagyok.

A meccs eldőlt. 2:1 Zayn csapata javára.

Most következtünk mi. Én és Danielle egy csapatban Louisval és Dannyvel, Eleanor és Sel pedig Zaynnel ,Liammel. Nálunk Danny, a másik csapatnál pedig Liam volt a kapus.A többi srác a kispadon csücsült. Vagyis Harry állt. Ő nem volt hajlandó leülni. Azt mondta,hogy a padon manguszták ugrálnak és ezért nem mer leülni. Érdekes, én egy mangusztát sem láttam. Lényeg,hogy a manguszták nem is nálunk élnek. Úgy látszik Harrynek megártott a sok érdekes nevezetű ital.

Végre belekezdtünk a meccsbe, a 2 koedukált csapattal. Mi már egy kicsit ügyetlenebbek voltunk, mivel mi, lányok max tornaórán fociztunk még az alapsuliban. Lepasszoltam Lounak a labdát, aki nem nekünk, a csapattársainak adta, hanem Zaynnek. Azt mondta azért ,mert azt hitte hogy még az első pasis meccses játsszuk. Csak az a baj,hogy most sem, de még az előző körben sem volt Zayn csapattársa.

Megpróbáltam Zaynt kicselezni,persze sikertelenül. Megpróbáltam lefogni vagy valamit csinálni, de semmi sem sikerült. Csak iramodott előre a labdával Egyből gólt is rúgott. Danny nem tudta Zayn profi gólját kivédeni.

Eddig 0:1.

Most hozzánk került a labda. Elkezdtem szaladni vele, majd átpasszoltam Daniellenek. Mondtam neki,hogy még véletlenül se passzolja Lounak, mert még egy gólt lőnek. Danielle visszapasszolta nekem, de már láttam,hogy Zayn iramodik felém. Próbáltam egy pár cselnek nem éppen nevethető trükköt csinálni. Sikeresen. Zayn nem tudta tőlem elszedni a labdát. Egészen eddig, mert már nagyon zavarta hogy nem képes megkaparintani tőlem a labdát. Odajött mögém és a két kezemet hátra kulcsolta. Ugyanúgy,mint amikor bilincsben voltunk. Én persze elvesztettem az egyensúlyérzékemet és csak egy helyben álltam. Addig Sel és Eleanor egymásnak passzolgatták a kapu előtt a más megszerzett labdát. Eleanornak is sikerült gólt lőnie. Danny nem tudta elhárítani a jó helyről érkező lasztit.

Már 2:0 volt az állás. Ha Zayn nem fog le, akkor simán egyenlíthettünk volna. Csak még az elején nagy bánatomra úgy beszéltük meg a játékmenetet,hogy mindent szabad. Szóval ez szabályos volt.

Én ugyanúgy, mint az ominózus póker est után, megint bevágtam a durcit. Először összeölelkezett a csapattársaival, majd odajött hozzám.

-Már megint mit csináltam? –kérdezte aranyos tekintettel

-Semmit. –vágtam vissza rideg hanglejtéssel

-Nekem nem úgy tűnik. Az a baj hogy már megint nyertünk?

-Nem.

-Akkor mi a baj? Tudom orvosolni? Mindegy milyen módon.

-Te csak ne akarj semmit orvosolni.

-Akkor mi a baj?

-Mondom hogy semmi.

-Ha semmi akkor minden rendben.

-Részemről is.

Én nagyon szeretek nyerni és nem bírom elviselni ha veszítenem kell. Ez az egyik leghülyébb szokásom.

Visszamentünk a házba. Már mindenki készülődött a hazaúthoz. Mindenki vette a kabátját. Kb. fél 3 felé járhatott és ma este nagyon hideg volt. A hőmérő higanyszála 4°C-t mutatott. Mi meg rövidujjúban kint fociztunk. Alap hogy megizzadtunk. Legalábbis én nagyon. A felsőmből az izzadságot ki lehetett csavarni.

Mindenki megköszönte a vendéglátást és a jól sikerült estét. Mindenki nagyon jól érezte magát.

A vendégek elmentek . Egyedül maradtunk kettecskén. Látszott rajta hogy még mindig azon töri a fejét hogy mi bajom lehet. Egyszerű a válasz: nem bírok veszteni.

-Kérlek mond már el hogy mi a baj! Nem bírom ki! –Zayn

-Mondtam már. Semmi.

-Ez nem igaz. Látom rajtad hogy hazudsz!

-Nem hazudok.

-Most is hazudsz!

-Látom előtted nem maradnak a titkaim titokban.

-Szóval akkor? Mi a baj? Elárulod?

-Az a bajom hogy nem tudok veszíteni. De ezt már te tudod.

-Csak ennyi?

-Miért ez nem elég.

-Én meg már azt hittem hogy valami komoly dolog történt.

-Nekem ez is komoly.

-Figyelj! Nem gond! Játsszunk vetkőzős pókert! Hagylak nyerni, ígérem!

-Nem. Semmi olyan. Nem kell hogy hagyj nyerni. Magamtól szeretnék elérni valamit…majd egyszer….

-Majd egyszer.

Nem tudtam haragudni rá én nem is volt okom haragban lenni vele. Odamentem hozzá és megöleltem.

Közösen elmentünk zuhanyozni, majd álomra hajtottuk a fejünket.

Másnap reggel, vagy inkább úgy mondom hogy aznap reggel elég rosszul éreztem magam. Fájt a torkom, de nagyon. Alig tudtam nyelni. Zayn még aludt mellettem, ezért nem akartam felkelteni. Halkan kiosontam a folyosóra, majd le a lépcsőn a konyhába. Gondoltam egy pohár víz majd helyre hoz. A fenét! Rosszabbul lettem. Remek.

Nem telhetett el  perc, már Zayn is lent volt a konyhában.

-Jó reggelt szerelmem! Miért keltél fel ilyen korán? –mondta tök álmos fejjel

-Jó reggelt. Azért me...-még  a mondatomat sem tudtam befejezni, még a hangom is elment.

Zayn odaslattyogott hozzám, majd megfogta a homlokomat.

-Te jó ég! Tűz forró vagy. Mi van veled? –mondta sűrű aggodalommal az arcán

-Nem tudom. –ráztam a fejemet

-Mi fáj?

-A torkom. Nem tudok nyelni. Hangom is nemsokára elmegy. Nem tudom mi ez.

-Plusz még a láz is. Ez nem tetszik. Nagyon nem tetszik. Kivigyelek orvoshoz?

-Nem, nem kell. Majd átmegy rajtam.

-Nem érdekel. Akkor is jössz velem.

-Akkor miért kérdezted meg a véleményemet ha már te döntöttél helyettem?

-Öltözz fel. Azonnal kiviszlek orvoshoz. –nem válaszolt a kérdésemre.

-Rendben. –nem szerettem volna ellenkezni, azért nem árt ha lát egy orvos is.

Zayn elvitt orvoshoz és ő azt mondta hogy valamilyen fertőző betegségem van. Egyszerű megfázásnak néz ki, de a véremben több kórokozó is található. Pontosan a doki sem tudta megmondani hogy mikorra jövök rendben. Pedig 9 nap múlva suli.( szerencsére már beiratkoztam egy másik iskolába). Addigra meg kell gyógyulnom.

Zayn hazahozott kocsival, majd megparancsolta hogy azonnal feküdjek le és pihenjek. Nem akadékoskodtam. Úgy is annyira gyengének éreztem magam,hogy egy fél óránál többet úgysem tudtam volna fent lenni.

-Zayn figyelj!

-Figyelek.

-Az orvos azt mondta hogy ez fertőző betegség. Szóval te is akármikor elkaphatod. Jobb lenne ha külön lennénk.

-Viccelsz? Szó sem lehet róla.

-Nem akarsz megbetegedni ugye? Pont ilyenkor, nyár végén? Szeptember elején interjúk és filmajánlatok hada fog várni titeket. Nem bírnám elviselni ha miattam sem tudnál részt venni a hivatalos rendezvényeken.

-Én nem betegszem meg soha. Nyugi.

-Nem érted. Emlékszel mit mondott az orvos? Tartsuk távol magunkat egymástól. Nem szívesen, de meg kell tennünk. A saját érdekedben.

-Ne mondj már ilyen hülyeségeket. Miért betegednék meg? Nincsen semmi bajom.

-Még..

-Katy már!

-Azt kell tennünk,amit az orvos mond. Ki tudja hogy meggyógyulok-e a sulikezdésig. Ha te is elkapod akkor ismét számtalan koncertet és turnét le kell mondanod.

-De Katy! Számomra te fontosabb vagy.

-Látom reménytelenül próbálkozok.

-Én is az mondom.

-Figyelj! Itt maradok a házban, csak külön alszunk! Oké? Így megfelel?

-Hát nem tudom hogy bírni fogom-e.

-Próbáljuk meg.

-Oké. De ne ijedj meg ha éjjel a másik hálóból átpártolok hozzád.

-Remélem nem lesz rá szükség.

-Akkor a hálószoba szentelés elmarad.

-Sajnos el. De majd máskor.

-Majd mindenben segítek,hogy mihamarabb meggyógyulj! Nem szeretnék sokat várni azzal a szenteléssel.

-Szóval neked csak azon jár a gondolatod?

-Neem. Abszolút nem. Csak tudod. Férfiből vagyok és..

-Ne is folytasd! Értem én.

-Örülök neki. Na de most hagylak aludni. Ha valami kell akkor kiabálj, vagy ne, tudod mit? Inkább hívj fel telefonon. Nem számít ha a másik szobában vagyok. Akkor is felhívhatsz.

-Rendben. Majd észben tartom.

-Az jó lesz.

Zayn egy csókkal búcsúzott. Tudom hogy nem lett volna szabad ,mivel az orvos azt írta elő ,hogy tartsunk minél nagyobb távolságot egymás között. Erre meg elkezdünk csókolózni. Én sem vagyok normális. De annyira nem tudtam ellenállni. Azt hiszem ezt hívják szerelemnek.