Másnap reggel nyomban szó nélkül kipattantam az ágyból.
Suli idő alatt mindig anyának kellett keltegetni engem. Ez most teljesen más
helyzet volt. Ma nem suliba megyek, hanem Svédországba. A kettő között van némi
különbség.
Elég korán kellett kelnem, 6-kor, mert aztán fél nyolckor
indul a gép Svédországba. Már nagyon izgatott voltam az út miatt.
Apának még reggel is volt némi kétsége az út felől, de
aztán mondtam neki hogy a testőrök mindenhova fognak követni minket, szóval nem
eshet bajunk. ( Ezt még én sem gondoltam komolyan.)
Háromnegyed 7kor megérkezett a kocsi értem. Paul vezette.
Elbúcsúztam a szüleimtől. Anya szokás szerint pityeregni kezdett,hogy elmegy az
„ő kicsi lánya”. Apa azzal a feltétellel elengedett, ha hozok neki svéd sört.
Gondolkodás nélkül beleegyeztem az ajánlatba.
Paul már dudált, hogy menjek már végre. Most már tényleg
búcsút vettem a szüleimtől és beültem a kocsiba Paul mellé. Azt mondta,hogy a
fiúk már a reptéren vannak és várnak engem. Szerettem volna ha Eleanor vagy
Danielle is eljön velünk, de ez most nem jött össze. Mind a ketten nagyon elfoglaltak,
így hát engem hívtak. Pontosabban Zayn hívott.
Nemsokára odaértünk a reptérre. Az előcsarnokban már ott
álltak a srácok. Széles vigyorral vártak engem.
-Szia baby! Látom megvagy még. –Zayn
-Sziasztok! Ja igen. Megvagyok. És már nagyon izgatottan
várom az utat. Még sosem jártam Svédországban. Izgi lesz.
-Az nem kifejezés. –Liam
-Csak mi megyünk?
-Nem. Jön még Paul, a menedzserünk és még néhányan. De ők
külön gépen utaznak mert már a miénken nem volt hely. –Louis
-Ja értem. Ott majd úgy is találkozunk velük.
-Így van Katy! Amúgy jól nézel ki. Csini vagy. –Harry
megdicsérte a virágos szettemet.
-Köszi. –Zaynre néztem aki kissé féltékeny arcot vágott,
de tudta hogy Harry direkt csak szivatni akarja.
-Menjünk már. Meg kell kaparintanom az összes mogyorót
míg mielőtt eleszik előlem. –Niall
-Niall te csak a kajára tudsz gondolni?
-Nem csak a kajára. Az evésre is.
Én csak a fejemet fogtam. OMG! Ezekkel a lököttekkel
fogok eltölteni 3 egész napot? Már alig várom!
„ A járat Stockholmba 10 perc múlva indul. Kérem
fáradjanak az 1es kapuhoz.”
-Nem megyünk? Már csak 10 percünk van! –kérdeztem
-Mi nem ezzel a géppel megyünk. –Liam
-Hanem melyikkel?
-Látod azt az angol zászlós gépet ott kint? –Zayn a
hatalmas ablakra mutatott. Tényleg ott volt egy angol zászlós gép.
-Mi azzal fogunk utazni. –Zayn
-Most komolyan? Van saját magán gépetek? Ez elképesztő.
Akkor Paulék hogyhogy másik géppel utaznak?
-Ők később jönnek. Még van egy kis dolguk. –Harry
-Elképesztő. –Csak ámultam és bámultam a magán gépet
amire nemsokára felszállunk.
Én még első osztályon sem utaztam, nem hogy magángéppel.
Ilyen nincs. Lőjetek le!
Egy kisbusz vitt ki minket a repülőnkhöz. Amikor a
magángép ajtajába léptem a szívverésem felgyorsult. Amikor bent körülnéztem már
úgy kalapált, mint amikor délben ütik a harangot. Csak sokkal gyorsabban.
-Nyugi! Inkább ülj le! Nem akarom hogy már az elején
elájulj! –Zayn felajánlotta a mellette lévő ülőhelyet.
Mi Zaynnel a gép leghátuljában voltunk, a többiek az
elejében. Érdekes megoldás, de nekem nagyon tetszik. Sőt…
Végre felszálltunk. Mivel én már repültem, igaz csak
egyszer, de tudom milyen érzés amikor felszáll a gép. Tiszta adrenalin löket.
Zayn teljesen nyugodtan ült a kényelmes ülésben. Elővette
a Blackberry telefonját és felment a twitterre. Nem hagyta hogy elolvassam hogy
mit ír. Én folyton leskelődtem de ő eltakarta a szöveget a kezével. Nem bírtam
magammal ezért én is felmentem telefonról a twitterre. Zayn ezt írta ki:
„Irány Svédország. Spoiler: Készül a második lemezünk!
Yeeep. Itt ülök a repülőn VELE. Tudom hogy úgy is felmegy a telójáról és
megnézi hogy mit írtam ki. Mondtam vagy mondtam? Ugye hogy megnézted? :) x”
Én csak irultam-pirultam. Jobbra-balra döntöttem a
fejemet,hogy minden irányból elolvassam a tweetet. Nem tudom hogy miért volt
szükség erre, de jól esett. Ahogyan a forró ölelés is amit tőle kaptam.
-Olyan aranyos vagy!
-Hihi! Tudom. Várj! Tudom mit válaszolnál: Nem is te
lennél!
-Te olvasol a gondolataimban?
-Úgy is mondhatjuk.
-Akkor most mit olvasol ki belőle?
-Azt hogy milyen szépek a szemeim és hogy milyen szexi
vagyok és hogy mindjárt megcsókoljuk egymást.
-Helyes válasz.
Közel hajoltunk egymáshoz és gyengéden megcsókolt. Közben
finoman megfogta az arcomat. Éreztem , már olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy
a szempillája csikizte az arcomat. De ő nem szerette volna hogy vége legyen a
rendhagyó csókunknak. Egyre hevesebbre váltott. Mondhatjuk úgy is hogy
lesmárolt. Igen, tényleg így volt.
-Húúú mi folyik ott hátul? –Niall elölről kiabál hozzánk.
-Semmi! –szóltam vissza.
-Én nem A semmit láttam. –Niall
-Rosszul láttad. –nevettem
-Még csak most szálltunk fel a gépre, mi lesz még veletek
még 3 napig? Összezárva? Egyedül? –Louis
-Azt ne akard megtudni! –Zayn
Én csendben voltam, majd vetettem Zaynre egy pillantást:
-Mi az? –Zayn kérdezte értetlenkedve.
-Semmi! –legyintettem egyet. Inkább annyiban hagyom a
dolgot. Legyen ahogy akarja.
Jól elvoltunk a gépen az idő alatt míg oda nem értünk.
Zayn a fülhallgatója egyik végét a fülembe helyezte.
-Milyen zenét kérsz? Dj Malik mindent vállal! – széles
mosollyal az arcán rám vetette tekintetét.
-Hát nem is tudom. Inkább lepj meg! –rábíztam a
zeneválasztást.
-Rendben. Te akartad.
Elkezdett zenéket kutatni a Blackberry-jén.
-Meg is van! –az első szám Kid Cudi- Don’t trust me c.
átdolgozása volt.A második Usher-Climax c. slágere. A harmadik pedig a Calvin
Harris ft. Ne-yo –Lets go! c. száma. Ezt a hármat ő „DJ-zte” össze. A többi meg
ment magától a zenelejátszón. Én a vállára dőltem és úgy hallgattam tovább a
zenéket.
Nem kellett olyan sok idő és meg is érkeztünk
Stockholmba. A repülőtéren sok ezer Directioner tombolt. Együtt énekelték a One
thing-et. Én csak lapultam Zayn mellett. A rajongókat kordonokkal és
testőrökkel tartották távol a srácoktól. Több tucat újságíró és paparazzi
követett minket. Az első kérdésük ez volt, így futtában: „Zayn, hogy
ismerkedtetek meg? Honnan ismered Katy Smith-t?”
Szerencsére egyikre sem válaszolt. Mit is mondhatott
volna. Hát, egy liftben ismerkedtünk meg ahova be voltunk zárva…Kicsit érdekes
lett volna.
Sikeresen kijutottunk a reptérről. Egy hatalmas ezüst
színű várt minket a kijáratnál. Paul is már ott volt. Én azt hittem hogy később
jönnek. Na mindegy. Paul utasított hogy gyorsan üljünk be a kocsiba. Ezt meg is
tettük. Egy hotel felé vettük az irányt.
Az utcán az emberek mindenhol I Love 1D-s pólókat
viseltek és a nevüket kiabálták. Nekem ez még új. Nagyon új. Zayn az út közben
azt mondta,hogy majd megszokom. Hát remélem is.
Odaértünk a hotelhez, a sofőr leparkolta a kocsit. Ismét
Paul utasítására rohanni kellett be az ajtón. Szerencsére ott minden rajongó
mentes volt. Amúgy nekem nincs semmi bajom a rajongókkal, nagyon is kedvelem
őket. Csak az még új nekem. Majd egyszer csak megszokom.
A recepciós üdvözölt minket és egy közös fényképet kért
tőlük, aztán felkísért minket a szobába. Mi minden egy lakosztályt kaptunk,
persze külön szobával.
Niall első dolga a hűtőszekrényhez vezetett. Kivett
belőle egy fahéjas tortaszeletet.
-Ezt most én megeszem! –úgy nézett ránk, mintha mi is
pályáznánk az ő sütijére. Rémisztő.
A többiek kimentek az erkélyre. A hotel előtt több száz
rajongó sikoltozott és én jobbnak láttam bent maradni Niallel.
Én ott ültem Niall mellett egy széken, erre Zayn bejött,
megfogta a kezem és kiinvitált a többiekhez. Nem akartam akadékoskodni.
Beleegyeztem. Immáron én is kint voltam a hatalmas erkélyen.
Ahogy megláttak engem a rajongók, azt kezdték el
ordibálni hogy „Katy! Zayn is mine, but i love you” .
Nagyon kedvesen voltak. Nem is számítottam más
fogadtatásra. Nem kezdett felém senki semmi ocsmányságot ordibálni és ezt
nagyra értékeltem.
Immáron Niall is kifáradt hozzánk, kezében egy hangos
bemondóval.
Zayn menten kikapta a kezéből a tárgyat és beszélni
kezdett:
-Szeretünk Svédország! Ti vagytok a legjobbak! –Zayn
Majd egy kis gondolkodás után ismét nekilátott egy rövid
monológnak:
-Ő itt a barátnőm. Katy. Nagyon szeretem őt. Remélem hogy
ti is megszeretitek. Már ő is a bandához tartozik. –Zayn
A rajongók egy hangok YES-t kiabáltak.
Nagyon örültem neki,hogy így befogadtak.
Aztán Paul szólt,hogy indulnunk kell a stúdióba, ezzel a
mondattal:
-Az idő pénz. Gyertek! –Paul
Mindnyájan elindultunk. Ismételten az ezüst színű
kocsival mentünk a stúdió felé, ami nem messze volt a hoteltől.
Megérkeztünk. Amikor beléptünk a stúdió ajtaján a srácok
menten üdvözölni kezdték a stábtagokat. Úgy, mint a rég nem látott barátok.
Mert azok is voltak. Zayn bemutatott mindenkinek. Nem voltak olyan sokan, mert
a srácok egy zártkörű lemezfelvételt szerettek volna. Csak azok voltak ott,akik
éppen kellenek. Hangmérnök..stb…
A srácok elkezdtek hosszan beszélgetni a „főnökkel”, majd
odajöttek hozzám. (Immáron a menedzserükkel beszélt a „főnök”.)
-Voltál már valaha stúdióban? –Liam
-Sajnos még nem volt szerencsém.
-Akkor most megmutatjuk neked hogy mi a szitu itt. –Louis
-Az dalok már megvannak. Már csak jó ötletek kellenének.
–Harry
-Nekem van egy pár ötletem. –Niall
-Jaj Niall! Az nem ötlet,hogy a dalok közben állathangok
legyenek. –Zayn
-Miért? Szerintem állat lenne. Lehetne az album neve:
Állati Direction. –Niall
-Te teljesen hülye vagy! –Harry
-Most jösz rá? –Liam
-Srácok gyertek! –szólította őket a menedzser
-Megyünk!
Én ott maradtam egymagam a stúdió üvegfal másik részében.
Figyeltem őket, ahogy dumálnak. Tök lazák voltak. Rihegtek-röhögtek össze
vissza. Ez biztos nagy beszélgetés lehetett a zenéről.
Tényleg nem a zenéről beszélgettek. Egyszerre arra lettem
figyelmes,hogy mindenki rám figyelt az üvegablak mögül. Minden éles pillantás
rám szegeződött. Én meg zavaromban csak ennyit tudtam kinyögni:
-Mit csináltam? –idétlenkedtem
Átjöttek hozzám,mert nem hallották mit mondtam.
Szerencsére.
-Mit mondtál? Nem hallottuk. –Niall
-Csak azt hogy mikor kezdtek már énekelni. Nagyon
szeretnélek hallani titeket és a dalokat is.
-Majd mindjárt fogod. –Zayn
-Mindjárt belekezdünk. Te addig maradj itt. Innen
nézhetsz bennünket. Mind a 12 számot felvesszük. Már minden megvan hozzá. Az
ötletek is. Épp az előbb beszéltünk néhányat. –Louis
-Igen azt láttam. –nevettem
-Srácok! Kezdünk! –egy idegen hang szólt az üvegfalon
túlról.
A srácok először skáláztak. Mondjuk azt skálázásnak nem
hívnám, inkább azt játszották,hogy ki tud jobban röhögve énekelni. Zayn nyert.
Milyen meglepő.
Belekezdtek az első dalba. Harry kezdte, utána
következett Niall, majd a refrént Zayn és Louis énekelte. Azt mondták ez teljesen
más album lesz, mint az Up all night. Sokkal jobb. Mondjuk nem tudom hogy
fogják ezt felülmúlni.
Már a nyolcadik számnál tartottak,mikor Zayn egy
szívecskét mutatott a két kezével. Én ezt viszonyoztam. Olyan cuki,hogy a dal
közben is rám gondol. Utána folyton csak engem figyelt. Figyelte hogy mit
csinálok, vagy hogy éppen kivel beszélgetek. A tizenkettedik számnál Zayn
szólóján teljesen elámultam. Tökéletes,tiszta és… szexi volt. Most csak ezek a
szavak jutottak az eszembe. Látta rajtam,hogy nagyon tetszett nekem a szólója
és elkezdett mosolyogni. Az dal végéig engem figyelt és mosolyogva énekelt.
Elképesztő látvány volt. A fellegekben jártam. Tudtam,hogy Zaynnek cuki mosolya
van, de hogy ennyire. Erre nem készültem fel. Nagyon nem.
Már az egész albumot befejezték. A többi már nem az ő
dolguk. Gond nélkül felénekelték az összes számot. Mondjuk egy kicsit sokáig
tartott. De sebaj. Legalább több ideig figyelhettem őt.
-Na milyenek voltunk? –Harry
Immáron kijöttem a stúdió másik részéből.
-Fenomenális. Zseniális. Észveszejtő…. mondjam még?
-Ne,mert akkor egész nap itt lennénk. –Zayn
-És Zayn ezt nem akarja. –Liam
-Miért nem? Gyorsan végeznék a felsorolással. –nevettem
-Nekünk még ma van dolgunk. –Zayn
-Igen? És mi? –kérdeztem kíváncsian
-Majd meglátod. Mi már tudunk róla. Tetszeni fog. –Louis
-Csakugyan? Akkor nem kérdezek többet. Legyen meglepetés.
-És megtanulta. –Zayn
-Ugyan mit tanultam meg?
-Hogy ne kérdezz vissza randi ügyekben. Megtanultad
végre. Eddig mindig kíváncsiskodtál.
-Mostantól nem fogok.
-Az jó lesz. –nevetett
-Most hogy készek vagyunk, nem megyünk el valahová? Paul
azt mondta hogy a mai nap már szabad lesz. Azt csinálunk amit akarunk! –Harry
-Menjünk partizni! –Niall
-Sehogyse! Nem! Én nem megyek! Harry ilyenkor
közveszélyes! Nem! Nem akarok bilincset! NEEEEM! –tiltakoztam
-Nyugi. Te úgy sem érsz rá ma. –Harry
-Mert?
-Mert elmegyünk valahova. –Zayn
-Most? Azt hittem hogy este…
-igen most. Miért van valami kifogásod ellene?
-Nem nincs. Felőlem most is mehetünk.
-Akkor rendben. Figyu srácok, mondjátok meg Paulnak hogy
elmentünk. Ne küldjön utánunk senkit! Oke? Megmondjátok neki? –Zayn
-Persze. Számíthatsz ránk! –Liam
Kimentünk mi ketten a stúdió ajtaján. Ő fogta a kezem.
Azt mondta,hogy gyalog megyünk. Innen nincs messze a hely ahová akar vinni. Én
mindent úgy tettem ahogy mondott. Mivel életemben nem jártam Stockholmban, azt sem tudom merre van balra. Én csak mentem, mellette, kézen fogva és vártam hogy
mikor érünk már oda. Már ha tudom hol van az az ODA….
áááhh*-*nagyon imáádom! csak olvasnáám és olvasnáám és olvasnáám nagyon gyorsan kövit!!♥♥
VálaszTörlésWáááááá :DD nagyon-nagyon jó Szandee igy tovább és hamar írd meg a kövit !! :))
VálaszTörlésImádom!imádom!imádoom! *-*
VálaszTörlésSzupi! <3
Juj de várom a kövit! :D
nagyon ó lett !! imádtaam !!!
VálaszTörlésgyorsan kövit !!! :D
imádooom *-* Szandee siess :D ne várakoztasd a rajongóidat :D:D:D:D:D:D
VálaszTörlésKöviit !!! :D imádoooom!!! <3
VálaszTörlésImádooom *_* nagyon jó lett ez is! Légyszi siess a kövivel, már nagyon várom!! :) xx
VálaszTörlésKöszi mindenkinek:D Aranyosak vagytok ^^
VálaszTörlés