Part 24

Már Danielle is hazaérkezett. Az első dolga az volt ,hogy egy közös ölelés adjon nekem és Niallnek. Az életmentő volt. Most minden ilyen apró kedveskedés számít. Csak az a baj,hogy Zayn nem áll mellettem. Sőt,ellenem van. Ez fáj a legjobban.

Mindnyájan a hatalmas ebédlőben aludtunk, a földön. Egyedül képtelen lettem volna aludni, ezért Danielle és Niall között aludtam. Aludtam? Jó vicc. Egy másodpercet sem aludtam. Sőt,szerintem senki sem aludt. Mindenki síri csendben volt. Csak a halk lélegzetvételek hallatszottak, semmi más. Emlékszem,hogy milyen jól szoktuk érezni magunkat,amikor így együtt szoktunk lenni. Akkor sem szoktunk aludni,mert végigröhögjük az egész éjjelt. Csak most nem lett volna min nevetni.

Az egész éjjelt a digitális óra bámulásával töltöttem. Mindig magamban számoltam a másodperceket. A többiek nem tudom mit csináltak. Habár hajnal felé hallottam,hogy Danielle és Liam halkan beszélgetnek. Ez volt az egész éjjel cselekménye. Dan és Liam rövid beszélgetése.

Reggel 6kor mindenki „felkelt az ágyból”. Megnéztem a telefonomat. 47 nem fogadott hívás. Mindegyik Zayn. Na azt várhatja hogy visszahívom. Ez a hajó már elment…

Danielle adott nekem egy csinos ruhát,mivel a semmi nélkül eljöttem otthonról. Bementem a fürdőszobába és leszedtem a kötést a tetoválásomról. Könnyes szemmel bámultam a csuklómra. Hogy lehettem ekkora hülye? Csak az a mondat járt a fejemben.

Kölcsönkértem Danielltől pár karkötőt,hogy eltakarhassák a tetkómat. Nem szeretném látni. Szerencsére a sok színes karkötő az egész csuklómat befedte.

Mindenki elkészülődött, és elindultunk a kórházba.

Odaértünk. Bementünk a kórházba, fel a lépcsőn. Ismételten ugyanazon a folyosón bukkantunk ki,ahol tegnap. Sel szülei már javában ott ültek a padon. Megkérdeztük tőlük,hogy van-e valami hír, de még mindig semmi. Selt ma még nem is látták. Nem engedték be őket az orvosok. Szerintük túl nagy a fertőzőveszély lehetősége.

Mi sem tehettünk mást, csak leültünk a padra és vártunk.

Egyszer csak a folyosó végén befordult felénk egy idegen alak. A folyosó nagyon hosszú volt, és a másik végéből érkezett az idegen. Amint egyre közelebb jött, egyre ismerősebb lett. A végén már teljesen kirajzolódott a kép. Zayn Malik volt az, személyesen. Búskomor arccal odajött közénk.

- Sziasztok. Tudtok már valamit? –Zayn

- Még semmit. Az orvosok nem mondanak semmit. –Niall

- Mikor jöttetek? –Zayn

- Csak pár perce. –Louis

Zayn egy mély pillantást vetett rám,majd így szólt:

- Tegnap hova tűntél? Mindenhol kerestelek!

- Nem tartozik rád. –mondtam komor hanglejtéssel

- Velünk volt. –Liam

Liamre néztem ideges szemekkel és ráztam a fejemet.

- Miért mondtad el?

- Ha nem most, majd máskor úgy is megtudná. –Liam

- Szóval Katy nálad volt? Ezt nem hiszem el. A szemembe hazudtál.  –Zayn

- Csak Katyt védtük. –Harry

- Harry? Még te is? –Zayn

- Mindannyian. Kérlek, ne haragudj ránk. Nem volt szándékos. –Danielle

- Jól van. Most már már tök mindegy. –Zayn

Amíg a többiek Selről beszéltek, én az ellenkező irányra néztem. Nem voltam hajlandó Zaynre vetni a pillantásomat. A beszélgetést mohón hallgattam, csak nem voltam hajlandó a szememmel is végigkísérni a dolgokat.

Zayn megelégelte az ellenségeskedésemet és odajött elém.

- Katy…beszélhetnénk? Négyszemközt. –Zayn

- Sajnos nem lehet. Bármelyik pillanatban kijöhetnek az orvosok. Bocsi. –mondtam flegmán

- Az előbb beszéltünk a főorvossal. Te is hallottad,hogy még várnunk kell. –Zayn

- Akkor máshogy mondom. Nem szeretnék veled beszélgetni. Ha akarod még 7 nyelven elmondom.

- Nem szükséges…Most komolyan Katy? Komolyan már. Egy perc az egész. Nem hiszem el hogy annyit nem bírsz ki velem.

- Régen kibírtam volna. Többet is. De most nem.

- Látom jól elrejtetted a tetoválásodat. Hm… szép… -mondta lenézően

- Hülye voltam hogy megcsináltattam.

A többiek meg sem szólaltak, csak halkan hallgattak minket. Mindenki szeme ránk szegeződött.

- Katy! Kérlek! –mondta halkan

Én csak egy hatalmasat sóhajtottam, majd megráztam a fejem, nem-et jelezvén.

- Csak pár perc lesz az egész! Vagy elmondjam itt? Mindenki előtt?

Ránéztem a többiekre, akik úgy tettek,mintha ide sem figyelnének vagy meg sem hallották volta rövid beszélgetésünket. Aztán elgondolkoztam. Jobb lesz ha külön megyek Zaynnel.

Felálltam a padról. Reméltem,hogy nem kell kimondanom az igen-t, hanem ezt is egyfajta jelzésnek veszi. Úgy is lett. Ahogy felálltam és megindultam a folyosó végén lévő üres váróteremnek, Zayn egyből jött utánam. Nem kellett tennem semmit.

Mind a ketten beértünk az üveg ajtós váróterembe. Leültünk az ottani padokra. Próbáltam nem annyira közel ülni hozzá,hogy még véletlenül sem gondolja azt hogy békülni szeretnék.

- Itt vagyunk! Mit akartál mondani?

- Azt hogy nagyon sajnálom amit tegnap tettem veled. Nem volt szép tőlem. Elvakított a féltékenység. Ilyenkor vak vagyok. Nem látom jól a dolgokat….

- Hát elég rendesen megvakulhattál.

- Figyelj! Nagyon sajnálom. Nem tudom mit tehetnék hogy megbocsáss nekem. Mondj akármit és én megteszem.

Egy kis gondolkodás után megszólaltam.

- Hm…Jellemző. Pasi gondolkodás. Először cselekszik és csak aztán gondolkodik.

- Szóval nem mondasz semmit?

- Még is mit mondhatnék? Hogy a barátom féltékenységi rohammal kapott, míg a legjobb barátnőm a kórházban az életéért küzdött? Erre mégis mit lehetne mondani? Most komolyan!

- Én nem tudom. Csak azt tudom,hogy nagyon sajnálom z egészet. Tudom hogy sosem voltatok együtt Willel.

- Jó hogy rájöttél.

Már éppen felálltam a székről és indulni kezdtem vissza a többiekhez, amikor Zayn megfogta a karomat. Nem erősen, csak finoman.

- Ne menj még! Kérlek! –ismét bevetette a Zayn nézést, de most hatástalan volt.

- Késő bánat. –kihúztam a karomat az ő karja fogságából. Nem volt nehéz dolgom, mivel csak egész lazán fogott meg.

Visszaindultam a többiekhez.

Pont amikor odaértem, akkor jött ki az orvos a kórteremből.

- Önök a kislány szülei ugye? –az  orvos

- Igen doktor úr. Mi van a lányunkkal? –Sel édesanyja

- Örömmel mondhatom,hogy a kislány sikeresen átvészelte az éjjelt. A szervezete erősen küzdött az életbe maradásért és kijelenthetem,hogy nagyon talpraesett és erős lányuk van. Büszkék lehetnek rá. –az orvos

- Szóval már bemehetünk hozzá? –Niall

- Hogyne fiatalember. Most már bemehetnek. De kérem ne fárasztják ki . –az orvos

Mindnyájan meghatódtunk az örömtől. Niall egyenesen a nyakamba ugrott. Együtt sírtunk. De most a boldogságtól.

A többiek is összeölelkeztek és boldogok voltak. Legjobban Sel szülei,de az érthető. Ők ketten akartak elsőnek bemenni a kórterembe. Egy jó negyed órát bent töltöttek. Utána jöttünk mi, minden. Nem nagyon szabadott volna mindenkinek egyszerre bemenni, de Sel szülei azt mondták,hogy elég nagy a kórterem mindnyájunknak.

A szülök kijöttek a teremből, majd leváltottuk őket.

Niall rohant be elsőnek az ajtón.

Egyből egy csókkal köszöntötték egymást.

- te kis buta! Hát szabad így ránk ijeszteni? Hát szabad ilyet? –Niall agyonpuszilta őt.

- Nagyon örülök hogy eljöttetek. Ez igazán jól esik nekem.

- Nézd! Még rajzoltunk is neked. Liam,Harry és én. –Louis átnyújtotta a díjnyertes rajzot.

- Ó,nagyon tetszik…Mi ez?? –Sel

- Ez egy zsiráf. –Harry

Sel elkezdte jobbra balra, fel-le fordítgatni a rajzlapot, de nem értette hogy ezen hol van a zsiráf.

- Á, megvan. Nagyon aranyosak vagytok,köszi. –Sel

- Ugyan már, ez a legkevesebb. –Liam

- És hogy érzed magad? Már jobban vagy? –kérdeztem és egy hatalmas öleléssel ajándékoztam meg.

- Már jól vagyok. Már egész jól. Köszi hogy aggódtatok értem. –Sel

- Hogy aggódtunk? Az nem kifejezés. –Niall

- Jaj te! Mackókám! Te mindenen képes vagy idegeskedni.

- Örömmel látjuk hogy jobban vagy. Nagyon aggódtunk érted. –Zayn

- Köszi, de nem kellett volna. –Sel

Sel szeme megakadt a karkötőkkel teli csuklómon. Nem kellett sok, megkapta a kezemet és egy húzásra leszedte az összes karkötőmet. Kivillant a Zayn-es tetoválásom.

- Húha! Ezt meg mikor csináltad? Nagyon tetszik. –Sel

- A baleset előtt pár nappal.

- Ugye tudjátok hogy most már örökre együtt kell lennetek. Ez a tetkó összeköt titeket. –Sel

Nem akartam elmondani Selnek,hogy mi is az ábra velünk. Gondolom hogy csak idegeskedne rajta és az meg csak rontana az egészségén. Nem akarom hogy miattam újra rosszul legyen. Azt már nem bírnám ki. Nagy erőt vettem magamon és kipréseltem magamból egy egész mondatot:

- Igen, valóban összeköt minket. –közben átöleltem Zaynt. Nem szívesen.

- Olyan cukik vagytok. –Sel

- Köszönjük. –Zayn

El akartam terelni a témát rólunk, így előálltam egy ötlettel.

- Srácok! Nem éneklünk valamit Selnek? Megünnepelhetnénk a gyógyulását.

- Jó ötlet. –Liam

- Szerintem is. –Harry

- Mit énekeljünk? –Louis

- Hakuna Matata! –Niall

- Rendben. Akkor kezdjük. –Danielle

- Hakuna Matata. Milyen gyönyörű szó…. –minden elkezdtük énekelni az Oroszlánkirály c. mese egyik leghíresebb dalát. Fogalmam sem volt,hogy Niallnek honnan jött az ötlet, de kifejezetten tetszett mindenkinek.

A Hakuna Matata után mindenki megtapsolta a másikat. Nagyon élveztük az egészet. Végre valami kis vidámság a mai napban.

- Amúgy mikor engednek haza? –kérdeztem Seltől

- Hát, ma még bent tartanak,de holnap már otthon alszok. Legalábbis ha minden jól megy.

- Remélem hogy minden jól fog menni és akkor majd nálam is alhatsz. –Niall

Mindenki hangod Óó-zásba kezdett

- Törött bordával nem tudom mikor fogok nálad aludni. A gyógyulási idő minimum 1 hónap. –mondta Sel kicsit elkeseredetten.

- Nem baj. Én tudok várni. Nekem már az is nagy öröm hogy túlélted a balesetet. –Niall

- Szerencsém volt. –Sel

- Neked mindig szerencséd van. Te így születtél. –mondtam

Még beszélgetünk egy 10 percet, utána bejött a nővér, és mondta hogy most már el kellene mennünk. Hagyjuk Selt pihenni. Mi azt szeretnénk hogy minél előbb meggyógyuljon, szóval eleget tettünk a nővér utasításának. Mindnyájan kivonultunk a kórteremből, de persze előtte búcsút vettünk Seltől. Ma már nem jöhetünk látogatni, legközelebb holnap.

Most már mindenki felszabadultan,boldogan ment a maga útjára. Én megálltam a kórház előtt és elgondolkoztam. Most hova is menjek? Haza nem megyek az biztos…Anyáéknak ma reggel el kellett utazniuk, szóval ők most nincsenek otthon. Liamhez meg már nem akarok felkuncsorogni, szóval most nagy bajban vagyok.

Zayn megállt mellettem, majd rám nézett.

- Nem akarsz haza jönni?

- Nem tudom…azt hiszem nem….

- Csak azt hiszed? Mert akkor hazajöhetnél.

Végül is hazamehettem volna. Sel már jobban van, ez a teher lement a vállunkról. De azt nem tudom elfelejteni amit Zayn tett. Arra nincs magyarázat. Átgondoltam a dolgot és jobbnak láttam, ha m nem megyek haza.

- Nem. Nem szeretnék veled hazamenni. –mondtam határozottan

- Katy ne már! Nem lehetsz ilyen!

- Milyen? Amilyen tegnap te voltál? Azért az még messze van tőle.

- Tudod hogy értem, és már ezerszer bocsánatot kértem. Na! Gyere haza,kérlek.

- Nem Zayn! Nem.

Elindultam az egyik irányba, de Zayn is jött utánam.

- Ha nem jössz haza, akkor én sem megyek.

- Jaj Zayn! Ne idegesíts fel még jobban! Hagyj elmenni!

- Már hogy hagynálak? Teljesen hülyének nézel?

- Most komolyan, erre válaszoljak?

- Inkább ne. Na mindegy. Ahova te mész, az nekem is jó lesz.

- Azt nem hinném.

- Miért hova mész?

- Nem mindegy?

- Nem. Tudni akarom.

- Willhez!

Ki kellett találnom valamit hogy hova megyek. Azért azt mégse mondhattam hogy még én sem tudom hogy hova visz az utam.

Amint kimondtam Will nevét, Zayn teljesen lefagyott. Még az előbb jött utánam,mint valami kiskutya, de most teljesen megdermedt. Mind a két lába gyökeret eresztett, majd komor arccal így szólt:

- Szóval hozzá! Rendben Katy! Akkor legyen így! Menjél csak nyugodtan hozzá. Felőlem ott is éjszakázhatsz. gondolom szívesen megosztja veled az ágyát. De jegyezd meg! Rám többet ne számíts!

Nem is tudtam reagálni a monológra,máris megfordult és a másik irányba igyekezett.

Most komolyan nem tudtam hogy mit mondjak. Sírjak vagy nevessek? Inkább sírni lett volna kedvem. Már hogy mennék én Willhez, mikor már rég visszament Liverpoolba? Sőt, azt sem tudtam hogy itt Londonban hol lakott.

Ismét hülyeséget csináltam. Én barom. Minden csak úgy kicsúszik azon a hatalmas számon. Megőrülök.

Mindenki magamra hagyott. Még Zayn is. Felőle akárhova mehetek. Érdekes, de én nem ilyennek ismertem meg. A féltékenység teljesen mást hoz ki belőle. Elborult az agya. Mindent máshogy lát. De mekkorát hibáztam volna ha még ott a kórházban megbocsátottam volna neki. Akkor minden kezdődött volna elölről.

Leültem a közeli parkba egy padra. Annyit gondolkoztam azon hogy hova mehetnék. Már csak egyetlen név jutott az eszembe. Eleanor. Remélem hogy ráér és nem haragszik meg.

Felhívtam. Az első csörgésre felvette. Elmondtam neki,hogy mi az ábra velünk,majd rátértem a lényegre. Ő egyből igent mondott. Sőt, jó is hogy megyek, mert úgy is egyedül lenne otthon. Louis ma este nem ér rá. Nagyon örültem a dolognak. Végre van hol aludnom.

Hívtam egy taxit, ami elvitt egészen Eleanor lakásáig. Már az ablakból figyelt hogy mikor érek oda, mert elromlott a csengője.

- Szia Katy! Jó hogy itt vagy! Gyere beljebb! Érezd otthon magad!

- Szia és nagyon szépen köszönöm hogy befogadtál. Jövök neked eggyel.

- Ne félj, majd behajtom rajtad. –nevetett

Már késő délután volt. Először leültünk beszélgetni kicsit. Elbeszélgettük az időt egészen estig.

- Te jó ég! –Eleanor felkiáltott

- Mi a baj?

- Nem is adtam még neked ruhát és még meg sem ágyaztam. Annyit beszélgettünk,hogy észre sem vettem milyen gyorsan elrepült az idő.

- Semmi baj. Amúgy ami most rajtam van, ez Danielle ruhája. Az előző éjszakát Liamnél és Daniellenék töltöttük. Mindnyájan.

- Igen, ismerem ezt a darabot. Együtt vettük. Nekem is van egy ugyanilyen.

- Ó tényleg? Hát, még ezt is vissza kell adnom neki, csak nem tudom mikor jutok haza. Ugye már elmondtam miért…

- Figyelj! Ha úgy alakulna, nálam akár több napig is elalhatsz! Ez a hetem szabad. Lou úgy sem ér rá és én ezt a hetet a pihenésre szántam. Nem fogok nagyon kimozdulni a lakásból.

- Értem. Köszi az ajánlatot, majd meglátom hogy mi lesz holnap.

Eleanorral elég korán elmentünk aludni. Mind a ketten hulla fáradtak voltunk. Most kivételesen nagyon jól aludtam. Egészen reggelig.

Reggel aztán elkészülődtem és felöltöztem. Haza kellett mennem pár cuccomért. Azért mégsem alhatok itt üres kézzel. Reméltem hogy Zayn nem lesz otthon.

A taxi egészen hazáig hozott. Halkan becsúsztattam a kulcsot a kulcslyukba és olyan lassan fordítottam el ahogy csak tudtam. Először meg szerettem volna győződni arról,hogy Zayn nincs itthon.

Lassan kinyitottam az ajtót. Az előszoba tiszta. Bementem a nappaliba. Ott sem volt senki. Sőt, még a konyhában sem. Tiszta a levegő. Zayn nincs itthon. Most már nem ügyeltem a lopakodásra, úgy mentem egymagam,fel a lépcsőre, mint valami csorda.

Beléptem a hálószobába. Én úgy megijedtem! Zayn ott ült a tükör előtt, meztelen felsőtesttel. Éppen a haját csinálta.

Hirtelen azt sem tudtam hogy mit mondjak. Zayn rám sem figyelt, csak a hajával folt elfoglalva. Majd nagy nehezen megszólalt:

- Na mi az? Még is hazajöttél? Legalább jó volt? –kérdezte undokoskodva

- Mégis mi?

- Azt te nagyon jól tudod.

- Nem tudom miről beszélsz!

- Willnék aludtál…gondolom az éjjel nem barkóbáztatok.

- Ezt nem hiszem el.

- Mit nem hiszel el?

- Inkább hagyjuk. Már megint képzelődsz! –mondtam idegesen

- Én képzelődöm? Hiszen tegnap még te mondtad hogy Willnél töltöd az éjszakát.

- Ha tudni akarod nem nála voltam. Will már rég visszament Liverpoolba.

- Persze. Jó duma.

- Nem hazudok. Akarod tudni hogy kinél voltam?

- Minek? Már úgy is tudom. Willnél.

- Rosszul tudod. Eleanornál aludtam.

- Jobbnál jobb meséket találsz ki,most komolyan.

- De tényleg igazat mondok. Habár nem tartozom neked magyarázattal.

- Dehogynem! – immáron felállt a tükör elől és rám nézett.

- Ha magyarázattal tartozom neked, akkor hívd fel Eleanort! Vicc nélkül. Hívd csak fel nyugodtan. –már nyújtottam a mobil telefonomat.

- Sőt, a híváslistámat és a SMS-eimet és megnézheted.

- Azt tedd el. Nem nézem meg. –mondta komoly arccal

- Akkor miért kínzol még mindig? Én nem hazudtam neked. Csak tegnap. Amikor azt mondtam hogy Willhez megyek. Nem akartam neked azt mondani hogy fogalmam sincs hogy hol fogok aludni. Sőt, azt is tudtam hogy Will már rég visszament Liverpoolba. Ja és még azt sem tudtam hogy Londonban hol bérelt lakást… Én igazat mondtam neked….

 - Nem hiszem.

- Miért nem hiszel nekem? –már elég hisztisen reagáltam a válaszára. Közelebb is léptem hozzá 1-2 lépést.

- Miért nem tudsz hinni nekem? Tudod hogy én nem tudnék hazudni senkinek. Főként neked. –más pár könnycsepp is legördült az arcomon

- Ennyire nem bízol bennem? Ennyire áruló, megbízhatatlan vagyok? Ennyire? Én sosem hazudtam neked ilyenben, és ha akarod nyugodtan hívd fel Eleanort. Majd ő megmondja az igazat. –már nem pityeregtem,hanem sírtam. Zayn meg csak állt előttem és hallgatott.

- Hívd fel Elanort. Kérlek. Majd ő elmondja hogy ott voltam. –egyre jobban elkezdtem sírni

Zayn még mindig nem szólt egy szót sem, csak megfogta a csuklómat és megnézte a rajta levő tetoválást.

- Mit csinálsz? –kérdeztem szipogva,rekedtes hangon.

Még mindig nem szólt semmit. Ez a szótlanság. Ez idegesített a legjobban.

- Szólalj már meg kérlek! Én ezt már nem bírom!

- Én sem bírom…nélküled. –Zayn közelebb lépett hozzám, majd megfogta az egyik kezével a derekamat és magához húzott. Mélyen a könnytől csillogó szemembe nézett, én pedig az ő hatalmas barna szemeibe.

- Sajnálom amit tettem veled. Szeretlek! –nem is hagyta hogy reagáljak a mondatára. Gyengéden megcsókolt és én nem ellenkeztem. A másik kezét az arcom egyik oldalára tette. Egyre hevesebben kezdett el csókolni, és egyre szorosabban kezdett el ölelni.

Én éppen úgy helyezkedtem,hogy az ággyal háttal álltam, Zayn pedig előttem. Elkezdett lassan lefektetni a franciaágyra. Én nem hátráltam meg. Engedtem,hogy azt tegyen velem, amit akar. Nem akadályoztam meg semmiben. Már nekem is annyira hiányoztak a csókjai és a forró ölelései,hogy az már elmondhatatlan.

Még vadabbul kezdett el csókolni. Már Eleanor könnyen levethető ruháját is sikerült levetnie rólam. Éreztem az izmos felsőtestét magam felett. Leírhatatlan érzés. Hihetetlen hogy már mennyire hiányzott a szerelme.

Még hevesebben kezdett csókolni és ölelni. Egy másodpercre sem engedett volna el maga mellől. Mondjuk én nem is akartam volna elmenni.

Úgy érzem,hogy ma már nem megyek vissza Eleanorhoz aludni. Ma már itthon fogok „aludni”, azzal a kis féltékeny csacsival, akit szívből szeretek és ő is szeret engem.